Sport

Újra kikapott a Kosársuli

martonosi-janos
martonosi-janos

2012. 10. 23. 10:17

Hiába játszott Vas Péter fantasztikusan, nem bírt a Kosársuli a kiváló Tiszaújvárossal és a (kevésbé dícsérhető) játékvezetőkkel.

Nem könnyű az edzők dolga. Utasi Gábor kiválóan kielemezte a hazai csapat minden figuráját, kidolgozta az ellene való védekezés taktikáját – amit egész héten gyakorolt a csapat. Pénteken azután sorra kapták Mócsaiék a kosarakat az ismert (és elméletben könnyen levédhető) tiszaújvárosi támadásokból. 11-5, majd 17-10 után így 26-15 állt az első negyed végén az eredményjelzőn.

A védekezés csődje mellett Vejinovics megint túlzottan izgult és rengeteget hibázott. Vas és Nyilas ponterőssége csak a szépítéshez volt elég. A második negyedeben folytatódott a rémálom: hiába voltak cserék, hiába volt időkérés – a Kosársuli hátránya egyre nőtt. A 35-20, majd a 44-27 már-már kiütéses vereség rémét jelezte, de Vas, Czibere és Nyilas kosaraival szépen sikerült felzárkóni. A 49-43-as félidő a kezdés után nem is tűnt rossznak. Szünet után valamelyest feljavult ugyan a védekezés, de pontot szinte csak a bedobótrió tudott szerezni.

A Tiszaújváros a remek kezdés után nagy önbizalommal játszott, és a játékvezetők is támogatták őket rendesen. A Kosársuli 5 triplát is dobott ebben a negyedben, de a hazaiak szinte mindenért büntetőt dobhattak. A 28. percre sikerült 68-66-ra felzárkózni, de ekkor technikait kaptak a vásárhelyi edzők, miután a negyed 1-10-es faultarányát reklamálták. 20 másodperc alatt így a négy büntetővel, plusz mezőnykosárral ismét 9 pontra nőtt a hátrány (75-66). Vas és Nyilas viszont tarthatatlan volt, az utolsó tíz percet 78-77-el kezdhették a csapatok.

Végre működni kezdett a védekezés, Vejinovics is magára talált, ezzel gyorsan sikerült átvenni a vezetést: 78-80. Sajnos Nyilas bokája megsérült, de ennek ellenére 84-84 majd a 40. perc elején 85-86 volt az állás. A végjáték nem sikerült, támadásban sorra hibázott a Vásárhely, így a hazai közönség ünnepelhetett.

Tiszaújváros – EnterHód Vásárhelyi KS 90-86 (25-15, 23-28, 27-30, 14-13)

Kosársuli: Vejinovics 14, VAS 31/18, NYILAS 14/6, Mócsai -, Mondzinger 6,
csere – Czuprák 4, Czibere 12/3, Schéda 3/3, Ollé 2

dr. Elek András edző: “Remekül játszott a Tiszaújváros, megérdemelten nyertek. Magabiztos írányítás és jó védekezés nélkül nem lehet győzni. Bedobóink ponterős játéka bíztató volt.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Kommentek

The Dark knight Le chevalier noir
The Dark Kight 
2008
Real  Christopher Nolan
Heath Ledger.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner Bros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.