Sport

Röplabda: az SZTE EHÖK SE második győzelme

24.hu
24.hu

2012. 10. 21. 10:48

Grape Vital Eger RC - SZTE EHÖK SE 0:3.

 

Második bajnoki mérkőzését Egerben játszotta a Szegedi Tudományegyetem EHÖK SE női röplabda csapata. A mérkőzés előtt Szél Márta edző azt kérte játékosaitól, hogy mindenképp a saját, figuratív játékukat játsszák, illetve a gödöllői mérkőzésből tanulva fordítsanak nagyobb figyelmet a nyitásokra és a nyitásfogadásra. Az első játszma elején a szegedek gyorsan előnyhöz jutottak, tartották is azt, azonban értékes pontokat adományozotak fegyelmezetlenségből adódó hibákkal a lelkes, jól mezőnyöző egri csapatnak.

A második játékrészt a vendégek kezdték jobban, azonban néhány jó nyitással pár pont erejéig átvette az Eger a vezetést. Nem tartott sokáig a hullámvölgy, két Molcsányi-bomba és két ász értékű nyitás után ismét a Szeged uralta a játékot. A szett közepére az Eger kezdte lelkesedését veszíteni, jól zárt a szegedi blokk, sorra ütötték be a pontokat.

A harmadik játszmát ismét a házigazdák kezdték jobban, és tartották is a lépést egészen a szett finiséig. Sok apró, de az ellenfélnek pontot érő hibát vétett a Szeged, melynek oka főleg a koncentrációhiány és a védekezési stratégia feladása volt. A végjátékban győzött a rutin, amint mérkőzéslabdához jutott a Szeged, érvényesítette azt, és megszerezte a 3 pontot a második bajnoki  mérkőzésen is.

“Ismét egy fiatal, lelkes csapat ellen játszottunk, ahol nagy szerepet kapott a rutin. Örülök, hogy megint sikerült megszerezni a három pontot, illetve hogy ismét több felállást tudtunk gyakorolni, s minden játékosom pályára léphetett” –mondta a mérkőzés után Szél Márta edző.

SZTE EHÖK SE: Szabó L., FÜRDÖK, Csintalan, NEIZER, MOLCSÁNYI, Molnár Sz. Cserék: Páder és Péteri (liberok), Morvai, Huszta, Krcelic.

Következő mérkőzés oktöber 28-án fél hattól lesz a  Szeged, Hattyas sor “D” teremben, ahol az SZTE EHÖK SE a Tiszavasvári SC-vel mérkőzik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.