Sport

Póta egy lépésre az egyéni Eb-éremtől

asztalitenisz (asztelitenisz)
asztalitenisz (asztelitenisz)

Bejutott a negyeddöntőbe Póta Georgina a dániai Herningben zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon.

A magyar játékos szombat délelőtt a cseh Iveta Vacenovskát verte meg hét játszmában. Az első szett könnyedén az övé volt, a második már nehezebben, a harmadikat, a negyediket és az ötödiket pedig el is vesztette.

Aztán a hatodikban kiélezett küzdelemben egyenlített, majd a hetedikben a győzelmet is kiharcolta. A legutolsó szakaszban 7-8-as állásnál három pontot ért el, s bár ellenfele ezután szépített, 10-9-re felzárkózott, az utolsó labdamenet megint Pótának sikerült jobban. Az elődöntőbe kerülésért a francia Yi Fang Xian lesz az ellenfele.

Ha őt is legyőzi, megvan a bronzérem, ugyanis nem rendeznek az elődöntő után bronzmeccset, csak a döntőt.

A magyar lány még párosban is érdekelt, hiszen Tóth Krisztinával párban a döntőért játszanak a Madarász Dóra, Britt Eerland duóval. Így biztos, hogy legalább egy bronz és egy ezüst érkezik a magyar lányoktól az Eb-n.

Eredmény – női egyes, nyolcaddöntő:
Póta Georgina – Iveta Vacenovska (cseh) 4-3 (8, 13, -4, -12, -4, 8, 9)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik