Sport

MTK-győzelem a Videoton ellen

Az MTK Budapest hazai pályán 3-2-re legyőzte a Videoton együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Az Európa Liga csoportküzdelmeiben érdekelt székesfehérváriak az újabb vereséggel immár öt bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek.

Mindkét csapat nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, amit egy-egy kimaradt nagy helyzet jelzett. Az MTK – Vinicius hibáját kihasználva – második lehetőségét már értékesítette, ezt követően pedig átengedte a kezdeményezést a vendégeknek. A Videoton hiába játszott mezőnyfölényben alig-alig veszélyeztette a hazaiak kapuját, míg a fővárosiak egy gyors ellentámadás végén növelték előnyüket.

A folytatásban is a székesfehérváriak játszottak fölényben, de az MTK szervezett védekezésének ellenszerét nem találták, mígnem a hajrá kezdetén büntetőből sikerült szépíteniük. Ezt követően bár “egykapuzott” a Videoton, egy újabb kontrából az MTK eldöntötte a mérkőzés sorsát, noha Paulo Sousa vezetőedző csapata a hosszabbításban még Sándor György bombagóljával szépített.

OTP Bank Liga, 11. forduló:
MTK Budapest-Videoton FC 3-2 (2-0)

Hidegkuti Stadion, 1000 néző, v.: Németh Á.

gólszerzők: Tischler (21., 87.), Csiki (33.), illetve Nikolics (81., 11-esből), Sándor Gy. (92.)
sárga lap: Kelemen (35., 90.), Wolfe (42.), Hegedüs (80.), illetve Sándor Gy. (72.)
piros lap: Kelemen (90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik