Sport

Szkander-világkupa lesz Budapesten

szkander (szkander, )
szkander (szkander, )

Európa egyik legnagyobb szkander-világkupáját, a Judgment Dayt kilencedik alkalommal rendezik meg, most épp a magyar fővárosban.

A budapesti viadalra 20 ország versenyzőit várják a szervezők. A tavalyi esztendőhöz hasonlóan, idén is a Hegyvidéki Fitparádé elnevezésű, komplex sporthétvége (a Csörsz utcai Sportmaxban) keretein belül kapott helyet a bajnokság, több erő- és küzdősporttal karöltve.

Talán sokan csak a Túl a csúcson című filmből ismerik a szkanderversenyek izgalmát és különleges hangulatát, de október 20-án, 12 órától élőben is beleszagolhatnak a bemelegítőkrém és magnéziumpor illatával kevert levegőbe.

Az idei versenyre eddig 15 ország regisztrált, de az előzetes érdeklődések alapján közel 20 ország indulóit várják a szervezők. Nem is csoda, hogy körülbelül 200 profi versenyző fog asztalhoz állni, hisz a már egyéb versenyekről megszokott junior, felnőtt, masters, mozgáskorlátozott kategóriák mellett egy pénzdíjas abszolút kategória
is indul, ahol súlykategóriák nélkül nevezhet bármelyik induló.

Az ilyen típusú mérkőzések jelentik az igazi csemegét a sportrajongók számára, hisz normál körülmények között nem igen tud megvívni egymással egy 65 kg-os és egy 130 kg-os versenyző.  A verseny Európában betöltött fontosságát igazolja, hogy a Szkander Világszövetség főtitkára mellett az Európai Szkander Szövetség alelnökei is részvételüket ígérték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik