Sport

Kamarás Péter a negyedik helyig jutott Bécsben

póker (kártya, )
póker (kártya, )

Remekül zárult a WPT National Bécs főversenye: bár Kamarás Péter lemaradt a dobogóról, a negyedik helye így is húszezer eurót ért.

A World Poker Tour National Vienna főversenyének tegnapi fináléján egyetlen magyar játékos volt a döntőben, Kamarás Péter végül a negyedik helyig jutott – írja a Poker.hu.

A hatodik helyről kezdhette a nyolcfős finálét a magyar Kamarás Péter a WPT National Bécs 1100 eurós főversenyén, a cél a 60 ezer eurós első hely megszerzése volt.

Bár Kamarás shortstackként indult neki a döntő asztalnak, rajta kívül még öt játékost veszélyeztetett a kiesés már rögtön a finálé elején.

Szép lassan távoztak is a kevés zsetonosok, nyolcadik lett Svara Blaz, majd Robert Heidorn és Shai Zurr következtek.

Az ötödik helyen Predrag Kejojevic búcsúzott, aki épp Kamarás emelésére ment allin, de ekkor David Taborsky cselekedhetett, aki szintén középre tolta hatalmas zsetontornyait. Kamarás megérezte a veszélyt, és inkább kiszállt a partiból, mint utólag kiderült, nagyon jól tette, Taborsky királyaival ugyanis nem bírt Kejojevic.

Bár ebben a partiban remekül döntött Kamarás, a következő kieső mégis ő lett, kevés zsetonját A-6-ra tette fel, Tomaz Kogovsek hetes párral megadott, ami a 9-2-7-Q-J közös lapoknak köszönhetően ki is tartott.

Kogovsek végül a párbajba masírozott, ő ejtette ki a harmadik helyen végző Taborskyt is, a heads upot pedig Thomas Mühlöcker ellen játszhatta.

Az utolsó partiban Mühlöcker ment allin A-K-lyal, Kogovsek A-8-cal callolt, és a T-Q-8-A-6 boardon némi szerencsével két pár csinált, amivel behúzta a bajnoki címet.

Kogovsek 60 600, Mühlöcker 42 550, Taborsky 27 370, míg Kamarás 20 260 euróval gazdagabban térhetett haza Bécsből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik