Sport

Háromgólos sikerek napja a MOL Ligában

A jégkorongliga két hétfői meccsén az Dunaújváros és az Érsekújvár is 4-1-re tudott nyerni.

Az Újpest vesszőfutása nem ért véget, bár közel jártak idei első sikerükhöz a lilák, hiszen a záró harmad kezdetekor még csak 2-1-re vezetett az Érsekújvár.

Az utolsó 20 perc azonban két vendéggólt hozott, Sucharda és Caladi talált be Hajek kapujába, így végül bármennyire hajtottak a hazaiak, idén még mindig nyeretlenek, míg az Érsekújvár tartja második helyét amögött a Dunaújváros mögött, mely Brassóban tudott diadalmaskodni.

A Dab.Docler is 4-1-re végzett, igaz az ő fölényük meggyőzőbb volt, hiszen 15 perc után már kettővel mentek, majd ráültek az eredményre. Ezt kihasználva a román csapat közelebb férkőzött a piros-fehérekhez, de az egyenlítés helyett őjra kétszer ünnepelhettek a dunaújvárosiak, akik így magabiztosan őrzik első helyüket a MOL Ligában.

Eredmények  –  MOL Liga
Újpesti TE – HC Nové Zámky (szlovák) 1-4 (1-1, 0-1, 0-2)
gól: Sommer (7.), illetve Stefanka (5.), Varga (33.), Sucharda (50.), Caladi (54.)

Corona Brasov (román)-Dab.Docler 1-4 (0-2, 1-1, 0-1)
gól: Zsók (28.), illetve Szappanos (8.), Azari (16.), Pavuk (33.), Galanisz (47.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik