Sport

Harcos és eredményes győri start a BL-ben

Kemény győztes meccset vívott a Győri Audi ETO az idei Bajnokok Ligája első csoportmérkőzésén a Podravka Vegeta horvát csapatával. A 24-19-es végeredmény (félidőben 11-7) továbbra is jó védekezésről tanúskodik.

„Ezen a mérkőzésen is idő kellett hozzá, hogy a csapatunk kihozza magából a győzelemhez szükséges teljesítményt. Örülök, hogy a nehéz kezdés ellenére meg tudtuk őrizni a nyugalmunkat, ledolgoztuk a hátrányunkat, és az első félidő végére biztos előnyt szereztünk. Ebben persze a fantasztikus közönségünknek is nagy szerepe volt. A második félidőben továbbra is keményen tartotta magát az ellenfelünk, jól reagáltak a váltásainkra, de úgy érzem, a kemény védekezésünk meghozta az eredményt. Nagyon fontos volt számunkra ez az első győzelem a BL-ben!” – nyilatkozott a mérkőzésről Ambros Martín, a Győri Audi ETO vezetőedzője.

„Első mérkőzésnek nagyon jó volt a mai összecsapás. Bár az első tizenöt percben sok volt nálunk a kapkodás, de mivel jól összeállt a védelmünk, ez magabiztossá tett bennünket. A támadásaink során előfordultak hibák, de ekkor Katrine védései átsegítettek bennünket a holtpontokon. Úgy érzem, hogy ez az első győzelem nagy lökést ad a csapatnak a további BL-meccsekhez.” – vélekedett Kovacsics Anikó, a Győri Audi ETO irányítója.

A hazai csapat góllövői: Jovanka Radicevic: 2, Heidi Löke: 3, Görbicz Anita: 4, Kovacsics Anikó: 1, Eduarda Amorim: 5, Rédei-Soós Viktória: 1, Orbán Adrienn: 3, Szepesi Ivett: 2, Andrea Lekic: 3.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik