Sport

Djokovic letaszította Murray-t a sanghaji trónról

novak djokovic (novak djokovic)
novak djokovic (novak djokovic)

A szerb Novak Djokovic három szettben győzte le a címvédő Andy Murray-t a férfiteniszezők sanghaji tornájának döntőjében.

Sanghajban az idei US Open döntőjének visszavágóját rendezték, ugyanis a kétszeres címvédő Andy Murray Novak Djokoviccsal találkozott a fináléban. Nagy csatára lehetett számítani előzetesen is, a játékosok pedig mindent meg is tettek ennek érdekében, a kiélezett első szett után a brit került lépéselőnybe.

A második felvonásban sem hagytak egy lélegzetvételnyi szünetet sem a másiknak a teniszezők, ádáz küzdelem folyt a pályán. A játszma rövidítésben dőlt el, ráadásul nem is akármilyenben, Djokovic meccslabdákat hárítva nyert 13-11-re és egyenlített.

A döntő szettben ismét csak fej-fej mellett haladtak a kissé már fáradni látszó játékosok. 3-3-nál aztán Djokovic el tudta venni ellenfele adogatását, majd miután hozta a sajátját, egy karnyújtásnyira került a tornagyőzelemtől. A brit aztán hosszút ütött a szerb meccslabdájánál, így Djokovic Peking után a 3,53 millió dollár összdíjazású sanghaji tornán is nyerni tudott.

Eredmény – ATP-torna (Sanghaj), döntő
Novak Djokovic (szerb, 2.) – Andy Murray (brit, 3.) 5-7, 7-6 (13-11), 6-3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik