Sport

Megint játszott Somogyi a Lakersben

Somogyi Gergely (somogyi gergely, )
Somogyi Gergely (somogyi gergely, )

Túlvan második Los Angeles-i mezben töltött meccsén a magyar kosárlabdázó, aki ezúttal kevesebb lehetőséget kapott, mint három napja.

Mike Brown ezúttal kevesebb lehetőséget adott Somogyi Gergely számára, mint három nappal ezelőtt, amikor a magyar óriás 15 percet lehetett a pályán.

Ez alkalommal a Portland Trail Blazers ellen léphetett parkettre az arany-lilák 55-ös számú dresszében, s az utolsó negyedben (összesen a 7. csereként érkezve) bő négy és fél percet a parketten töltve 1 lepattanó, 1 fault és 1 eladott labda került a neve mellé.

A Lakers ugyan a második negyedben a Steve Nash, Pau Gasol, Metta World Peace hármasfogat vezetésével átvette a vezetést is a kaliforniai Ontarióban lejátszott összecsapáson, ám a sokkal összeszokottabbnak látszó és lényegesen agresszívabb Blazers abszolút uralta a játékot a fordulás után és 93 – 75-ös végeredménnyel behúzta első győzelmét az NBA előszezonjában. A Lakers két találkozó után nyeretlen – számolt be a kezdo5.hu szakportál.

A meccsen egyébként sokkal kevesebb lehetőséget kaptak a garantált szerződésért küzdő játékosok a Los Angeles-ieknél, mint legutóbb. A Los Angeles Lakers legközelebb vasárnapról hétfőre virradóra játszik, méghozzá a Utah Jazz ellen, magyar idő szerint 4 óra 30-tól, akkor a hírek szerint több lehetőséget kapnak a fiatalok, így Somogyi is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik