Sport

Év végéig felvenné fizetését Janics Natasa

A Szerbiából áttelepülő, magyarként sikeres, majd szülőhazájába visszatérő kajakos újabb jelét adta: a pénz központi szerepet játszik az életé­ben - írja a blikk.hu.

A háromszoros olimpiai bajnok arról beszélt csütörtöki belgrádi sajtótájékoztatóján, hogy Magyarországon sohasem lelte a helyét, de a jelek szerint anyagi források terén már találékonyabb nálunk…

Natasa nem hajlandó aláírni munkaszerződése közös megegyezéssel történő, szeptember végi felbontását. Az év végéig igényt tart havi 600 ezer forintos fizetésére, azaz 1,8 millió forintra, ennyit még ki akar szedni klubja, az EDF-Démász Szeged kasszájából. A bajnoknő és a klub megállapodása december 31-én jár le, de a szerb válogatottba visszavágyó Natasa már szeptemberben döntött, s erről értesítette klubját is. Vagyis szinte olyan, mintha felmondta volna a szerződését.

Nem örülünk, de tudomásul vettük, hogy Natasa szeretne visszatérni Szerbiába. Rengeteg szállal kötődik szülőhazájához, ott él az édesanyja, a rokonsága, ott kapott munkát a férje” – mondta Petrovics Kálmán, az EDF-Démász Szeged klubigazgatója.

Szerettük volna a lehető legbékésebben befejezni a rengeteg nagy sikert hozó 12 éves történetet, ezért kértük, szeptember 30-i határidővel zárjuk le az együttműködést, ő azonban nem írta alá a papírokat. Ennek csak egy oka lehet, de azt én nem szeretném kimondani” – mondta az igazgató.

Még több információ ide kattintva olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik