Sport

Egymilliót ér a magyar maratoni csúcs

A magyar csúcs megdöntése egymillió forintot ér a Spar Budapest Maratonon, melyre vasárnap 27. alkalommal kerül sor.

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint a verseny, ahogy tavaly, úgy idén is egyben országos bajnokság, melynek női és férfi győztese is 150 ezer forintot kap, s ezt lehet „kiegészíteni” egymillióval rekorddöntés esetén. A férfi rekord 2:12:10, a női csúcs pedig 2:28:50 óra.

A mezőnyben ott lesz a női és férfi címvédő is, azaz a 47 éves Földingné Nagy Judit, valamint Józsa Gábor. Az előbbi legnagyobb kihívója a 2009-es bajnok Szederkényi Takács Andrea lehet, míg a férfiaknál Józsának vélhetőleg Tóth Tamással, Rezessy Gergellyel és Beda Szabolccsal kell majd megküzdenie az aranyéremért.

A viadalt óriási érdeklődés előzi meg, a BSI adatai szerint ugyanis az egyéni versenyre már több mint 4000 nevezés futott be, ami minden korábbit felülmúl, a váltóknál pedig már le is kellett zárni a jelentkezéseket, miután – az eddigi 800-as indulói rekordot bőven túlszárnyalva – 1100 staféta nevezett.

Politikusok és művészek ezúttal is futnak a versenyen, így az Operaház négy csapatot is indít, s Fenyő Iván színész is neki vág a klasszikus, 42,195 km-es távnak.

A verseny, amelynek fővédnöke Czene Attila sportért felelős államtitkár, 9:30 órakor rajtol a Hősök teréről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik