Sport

Elárverezik Bolt fényképezőgépét

Jótékonysági árverésre bocsájtotta a londoni olimpia egyik fotóriportere azt a fényképezőgépet, amellyel a hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt (is) készített képeket a londoni ötkarikás játékokon.

Usain Bolt a 200 méteres síkfutás döntőjében aratott győzelmét követően kérte el Jimmy Wixtrom, a svéd Aftonbladet című újság munkatársának gépét, amellyel a közönséget, illetve honfitársát, a mögötte másodikként célba érkező Yohan Blake-et fényképezte.

A lap másnapi tudósításába bele is került néhány azok közül a fotók közül, melyeket Bolt készített.

Wixtrom az ebay, internetes aukciós oldalon indította meg az árverést. A kikiáltási ár 500 dollár volt, de már 7000 dollárnál tart a licit. Az aukció jövő héten ér véget. A kamera értékét növeli, hogy aláírásával látta el Bolt.

A bevétel egyik részét Wixtrom egy rákbetegeket segítő svéd szervezetnek ajánlja, másik felét pedig egy, Bolt által is támogatott jamaicai gyermekalapítvány kapja.

Ajánlott videó mutasd mind

Afrikai meleg tör Magyarországra

Húsz fok feletti meleget hoz a kései vénasszonyok nyara, de a hétvégén komoly viharokkal fizethetjük meg az árát – tipikus nyári időjárási helyzet alakul ki hazánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.