Sport

Ekkora pénzen vitatkoznak az NHL-ben

NHL(430x286)(2).jpg (NHL)
NHL(430x286)(2).jpg (NHL)

Az NHL bérvitájában súlyos milliókról döntenek. De mennyiről is? Csak a nagyságrend kedvéért: a tétel akkora, hogy simán befolyásolná a magyar költségvetést.

Múlt héten törölték a teljes előszezont az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), mivel a lezáratlan bérvitában továbbra sem született meg az új kollektív szerződés a klubtulajdonosok és a játékos-szakszervezet között. Az elmúlt 18 évben ez a harmadik “lockout”. Hasonló bérvita miatt a teljes 2004/05-ös szezon elmaradt.

A felek persze folyamatosan tárgyalnak egymással annak érdekében, hogy zöldágra vergődjenek végre és elindulhasson  az NHL 2012/13-as szezonja. Mert miről is szól az idei játékos sztrájk? A leglényegesebb vitapont, a liga 3,3 milliárd dollárra rúgó éves bevételének elosztása – erről még mindig nem beszéltek. A tulajdonosok szeretnék, ha a hokisok az eddigi 57 százalék helyett kevesebbel – például 43 százalékkal – beérnék.

De álljunk meg itt egy szóra. Az NHL magyar pénzre lefordítva 726 milliárd forintot termel a különböző jogdíjaktól – televíziós, mezeladás, stb. – a mérkőzésbevételig bezárólag. Ez kis hazánknak komoly költségvetést befolyásoló tétele lenne. A játékosok ebből eddig 57 százalékon, azaz cc. 414 milliárd forintnak megfelelő összegen osztoztak, most 312 milliárdot akarnak nekik adni. Csak hasonlatként: bármelyik kettőnek is lenne helye a magyar költségvetésben.

Az NHL-nek 30 csapat a tagja. Csapatonként  megközelítőleg 30 játékost kell fizetni ebből az összegből, ergo az eddigi 414 milliárd forintnak megfelelő dollár 30 x 30, azaz 900 játékos közt oszlik szét. Ez játékosonként átlagosan 460 millió forintra,  kicsit több, mint 2 millió dollárra rúg átlagosan. A klubtulajdonosok a csökkentéssel átlagosan 333 millió forintot, azaz közel 1.5 millió dollárt adnának nekik szezononként… Még egy adat: a szezon általában szeptembertől április közepéig tart, ergo nyolc hónap alatt keresnek ennyit a játékosok.

A klubtulajdonosok és a játékosok közötti kollektív szerződés szeptember 15-én szűnt meg, és emiatt veszélyben van az alapszakasz október 11-i rajtja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik