Sport

Deutsch: Nem tartozunk Paksynak

Deutsch Tamás, az MTK elnöke szerint a klub az év végéig minden, az edzők és versenyzők felé fennálló tartozását rendezi.

A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke azután nyilatkozott erről kedden az MTI-nek, hogy a sajtón keresztül többen – hétfőn például az Ausztriába távozó kajakos Paksy Tímea, kedden pedig a sportág sikeredzője, Fábiánné Rozsnyói Katalinpanaszkodtak többhavi bérük elmaradásáról.

„Hangsúlyozni szeretném, hogy Paksy Tímeának nagy tisztelője vagyok, nagy sikereket ért el, és egyéni szerencsétlensége, hogy Benedek Dalmával együtt három olimpiáról is lemaradt – mondta Deutsch Tamás. – Két éve ugyanakkor elhagyta az MTK-t, és abban állapodtunk meg, szóban és írásban egyaránt, hogy a szerződése megmarad, de csak akkor kap tőlünk juttatást, ha eléri a kitűzött eredményeket. Ez sem tavaly, sem idén nem történt meg, s bár a csalódottságát megértem, kijelentem, hogy a klubnak semmilyen tartozása nincs felé.”

Fábiánné és a londoni olimpián ezüstérmes férfi kajaknégyest háromnegyed részben alkotó Pauman Dániel, Kulifai Tamás és Tóth Dávid esetére rátérve a fideszes politikus úgy fogalmazott: az ötkarikás ciklus zárultával szeptember 30-án mindenkinek lejárt a szerződése, de az MTK-nak határozott szándéka, hogy hamarosan új szerződést kínáljon a trénernek és a három versenyzőnek.

„Reményeink szerint október 15-ig ezeket alá tudjuk írni. Szeretnénk nyugodt körülményeket biztosítani a felkészüléshez” – tette hozzá Deutsch Tamás.

Hangsúlyozta: az év végéig nemcsak a kajak-kenu, hanem a többi szakosztályban is szeretnék „az utolsó fillérig” rendezni a tartozásokat, s erre a támogatóknak köszönhetően megvan a fedezet.

„Az MTK-ban 2010-ben állt fel az új elnökség, amely szembesült azzal, hogy a bevételek nem fedezik a kiadásokat. Ezért kerülhettünk ebbe a helyzetbe. Klubvezetőként soha nem panaszkodtam, de azt látni kell, hogy a magyar sport gerincét adó 20-25 sportegyesület mindegyike pokoli nehéz anyagi helyzetben van, s a gazdasági válság miatt sok klub került tartozási spirálba” – mondta az elnök.

Az utóbbi hetekben távozásukat, lehetséges országváltásukat  bejelentő kajakosokról – Douchev-Janics Natasáról, Benedekről, Paksyról és Sarudi Alízról – Deutsch Tamás azt mondta: nem szeretné, ha bárki pálcát törne felettük. Emlékeztetett rá, hogy Magyarország például kézilabdában, jégkorongban vagy éppen kajak-kenuban élvezhette-élvezheti a sportolók vándorlásának előnyeit – az utóbbi sportágban éppen Janics révén –, most pedig ennek a hátrányát látja.

„Nagyon nem szeretném, hogy alig két hónappal a londoni sikerek, érmek után a mostani történések, nyilatkozatok elhomályosítanák azt a nagyszerű eredményt, amit a sportolóink elértek. A kajak-kenu speciális sportág, minden világversenyen csak egy-egy versenyző szállhat vízre, miközben akár két-három-négy olyan magyar is van, aki dobogón lehetne. Érthető, ha valaki máshol keresi a boldogulást” – tette hozzá Deutsch Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik