Sport

Negyedszer Balaton-kerülő bajnok Litkey Farkas

Címét megvédve Litkey Farkas nyerte a szóló vitorlázók Balaton-kerülő versenyét.

A győztes immár negyedszer bizonyult a legjobbnak, a tavalyi sikerét megelőzően 2004-ben és 2007-ben volt ő a leggyorsabb.

Litkey Farkas gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, a start után tizenöt perccel ugyanis már az élen vitorlázott, és gyorsan ellépett a mezőnytől.

Összesen harmincketten indultak a TBS Nagydíjon, melyen egyedül kellett a vitorlázóknak helyt állniuk a fedélzeten. A péntek déli, balatonfüredi rajt után Tihany, Balatonszemes, Keszthely, majd a keleti-medence, Balatonalmádi és Balatonaliga következett.

Litkey (Code8 – Budapest Bank) 17 és fél órához közeli idővel fejezte be a versenyt. A második helyen Varga Lajos (Nelson), a harmadikon pedig Pálinkás Csaba (Vizes 8-as) végzett.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik