Sport

Zágráb-Pick Szeged

24.hu
24.hu

2012. 09. 28. 18:40

Hetedik alkalommal találkozik szombat este a két csapat egymással a Bajnokok Ligájában, a szegediek idegenben bizonyíthatnak.

A történelem eddig a horvátok mellett szól. Eddig! Ugyanis ameddig a Pick kiválóan erősített a nyáron, addig a Zágráb olyan klasszisokat veszített, mint pl. Ivano Balic, azaz adott a lehetőség az idei szezonban a horvátok elleni mérleg javítására. A BL-ben hat mérkőzést játszottak egymás ellen a csapatok, szegedi szempontból az állás 1 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség.

A Szeged a bajnokságban magabiztosan szállította a kötelező győzelmeket, öt mérkőzés után hibátlanul áll a tabella második helyén a szintén száz százalékos MKB Veszprém mögött. A Zágráb eddig két bajnokit játszott le, a Doboj ellen győztek,a Skopjéval döntetlent játszottak hazai pályán.

A Slavko Goluza által irányított klubnál a fiatalítás miatt a csoportból való továbbjutást sem várják el mindenáron a csapattól, a Pick viszont egy zágrábi győzelemmel jelentősen növelné esélyeit a továbbjutás szempontjából. Szombaton 18:30-tól bizonyíthatja a Szeged, hogy a bajnokságban mutatott formát a nemzetközi porondra is át tudják ültetni a játékosok. A mérkőzésről természetesen a Szeged24 is beszámol.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.