Sport

Szalayék az első tíz közé vágynak a Dakaron

szalay balázs (szalay balázs, )
szalay balázs (szalay balázs, )

Az eddigi legnépesebb csapattal, négy versenyautóval és két versenykamionnal vesz részt az Opel Dakar Team a 2013-as Dakar-ralin.

Szalay Balázs, aki januárban tizenkettedszer vág neki a világ legnehezebbnek tartott raliversenyének, csütörtökön, sajtótájékoztatón elmondta: ezúttal három szervizkamion is elkíséri őket Dél-Amerikába, hogy elősegítse minél jobb szereplésüket. Így összesen 23 fős csapattal utaznak ki, olyan nagy különítménnyel, amekkora Közép-Európából még soha nem vett részt a Dakaron.

Szalay hetedszer indul jelenlegi navigátorával, Bunkoczi Lászlóval, céljuk, hogy megjavítsák eddigi legjobb eredményüket, a tavalyi 20. helyezést, és nem titkoltan szeretnének az első tízben végezni.

A páros új autóval kezdi a közel nyolcezer kilométeres száguldást. A jármű a tervek szerint novemberre készül majd el, és sorrendben már a harmadik Opel lesz, amelyet Szalay bevet a sivatagban.

Bunkoczi László emlékeztetett arra, hogy a jövő évi verseny során több lesz a sivatagi szakasz, így nehezebb lesz, mint a korábbiak. 
“A szervezők már a második napra olyan útvonalat jelöltek ki, amely komoly áldozatokat hozhat, és megrostálhatja a mezőnyt” – jelentette ki. 

A magyar pároson kívül a három Antarával egy chilei, spanyol (Raúl Dagnino, Javier Blanco), egy bolgár (Petar Cenkov, Ivan Marinov) és egy szerb (Bojan Milanovic, Darko Veljkovic) kettős áll oda a Dakar-rali limai rajtjához.

“Ezzel a létszámmal belépünk a nagy csapatok közé. Mind a négy autó a mi műhelyünkben épült, mindet mi készítjük fel, és mi is szervizeljük, annyi plusszal, hogy a bolgár páros hoz magával két szerelőt” – mondta Németh Ottó csapatvezető.

A kamionosok között Darázsi Zsolt áll rajthoz – a Dakaron az ő nevéhez fűződik minden idők második legjobb magyar eredménye, mivel 2005-ben 16. volt -, mellette Szalai Norbert és Vörös Ferenc versenyez majd a MAN legénységeként.

Az Opel Dakar Team égisze alatt induló másik versenykamiont Kovács Miklós vezeti majd. A pilótának ez lesz az első Dakar-ralija, a sivatagban azonban nem számít újoncnak, mivel jó néhányszor részt vett már az Afrika Race-en. Ő Tóth Tamással és Czeglédi Péterrel vág neki a versenynek.

A jövő évi Dakar-rali mezőnye január 5-én rajtol majd Peru fővárosából Limából, s Argentína érintésével január 20-án érkezik meg a Santiago de Chile-i célba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik