Sport

Rendőrök és katonák verekednek majd Budapesten

A belügyi és a honvédelmi tárca hivatásos állománya, egy külföldi rendőri egység versenyzői és a nemzetközi hírű K1-es harcos, Karacs Attila is ringbe lép a Terrorelhárítási Központ (TEK) küzdősportgáláján, amelyet szombaton rendeznek meg a Syma-csarnokban.

Több mint 300 versenyző 17 súlycsoportban, három stílusban (K1, karate, dzsiu-dzsicu) méri össze erejét, emellett barátságos, de komoly presztízsű meccseken a TEK és a külföldi kommandós társszerv legjobbjai mutatják meg harctudásukat – hangzott el az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján. A szervezők elmondása szerint ezt az teszi lehetővé, hogy az idén – az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központja és a Magyar Rendészeti Sportszövetség felkérésére – a Terrorelhárítási Központ szervezi és bonyolítja le a rendvédelmi szervek országos küzdősportbajnokságát.

A verseny fővédnöke Pintér Sándor belügy- és Hende Csaba honvédelmi miniszter, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Leyrer Richárd, a Magyar Kick-Boksz Szövetség elnöke, a díszvendégek sorában pedig a magyar küzdősport olyan élő legendái lesznek jelen, mint például Antal János, a sotokan karate 8 danos mestere, Furkó Kálmán nyugalmazott ezredes, 7 danos kyokushin karate mester vagy Kelemen István, 9 danos dzsiu-dzsicu mester.

A küzdősportgála selejtezői szombat reggel 9 órakor, a döntők délután 15-kor kezdődnek, 18 órától pedig szuperfight-meccsek és bemutatók következnek. Az utóbbi program keretében csap össze nehézsúlyban az egyik legkeményebb küzdősport, a K1 szabályrendszerében a horvát és a magyar rendészeti válogatott.

A belépés ingyenes, az önkéntesen fizetendő 300 forintos jelképes összeggel a nézők a rendőrárvákat támogató alapítványt segítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik