Sport

Benedek Tibor szívesen lenne Kemény Dénes utódja

benedek tibor (benedek tibor, )
benedek tibor (benedek tibor, )

A játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor elmondta, szívesen lenne a magyar vízilabda-válogatott szakvezetője.

A 40 éves sportoló kapitányi ambícióiról azt követően beszélt, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség ideiglenesen megbízta őt, és Mátéfalvy Csabát a magyar válogatott irányításával. A páros a 2012-es évből hátralévő két világliga-mérkőzésen Olaszország és Románia csapatai ellen vezetheti a magyar pólóválogatottat. A játékosként nemrég visszavonult Benedek ideiglenes edzői megbízatására azt követően került sor, hogy Kemény Dénes jelezte: kitöltené év végéig tartó szerződését, de kérte a szövetséget, mentsék fel a kispadra ülés kötelezettsége alól. Kemény Benedek Tibort ajánlotta a szövetségnek ideiglenes kapitányként. A háromszoros olimpiai bajnok sikeredző javaslatát az MVSZ elnöksége egyhangúlag elfogadta. Benedek Tibor 2010 óta másodedzőként segítette Kemény Dénes munkáját.

A balkezes pólós az M1 Ma reggel című műsorának vendégeként elmondta, a most kapott lehetőséget szeretné felhasználni arra, hogy bizonyítsa, hosszú távon is számolhatnak vele. A korábban játékosként Olaszországban több csapatnál is légióskodó Benedek kiemelte, megtiszteltetés számára, hogy első számú edzőként irányíthatja a magyar vízilabda-válogatottat.

A jövővel kapcsolatban a következőket mondta a klasszis: „Az elnökség dönti el, hogy kit fognak választani, de minden megteszek azért, hogy ez a munka az enyém legyen.” Konkrét terveiről is beszélt a megbízott kapitány: „Ahogyan korábban is többször mondtam, évről évre kell koncentrálni, nem négy esztendőre, vagyis el kell érni, hogy egy Európa-bajnokságnak is ugyanolyan értéke legyen, mint egy olimpiának. Amellett fiatalítani kell, a válogatottba bekerülőknek már most, a románok és az olaszok ellen bizonyítaniuk kell, hogy ott a helyük a csapatban.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik