Sport

Magyar nő a nemzetközi hokiszövetség vezérkarában

magyar-jegkorong-valogatott(1)(210x140)(1).jpg (magyar jégkorong válogatott, )
magyar-jegkorong-valogatott(1)(210x140)(1).jpg (magyar jégkorong válogatott, )

Beválasztották a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) legmagasabb végrehajtó testületébe, a tanácsba Kolbenheyer Zsuzsannát.

Beválasztották az IIHF legmagasabb végrehajtó testületébe a Magyar Jégkorong Szövetség tagját, dr. Kolbenheyer Zsuzsannát. Az IIHF előírásai szerint az elnökségben két női tagnak kell lennie. A magyar jelölt öt pályázó közül kapta meg a legtöbb szavazatot a nemzetközi szövetség tokiói tisztújító kongresszusán, helyi idő szerint szerdán délelőtt.

Az IIHF elnöksége – a nemzetközi szövetség elnökén és három alelnökén túl – 9 főből áll, a két női tag egyike pedig mostantól magyar: dr. Kolbenheyer Zsuzsanna.

“Megköszöntem a rám szavazók támogatását, remélem, valóban hasznos tagja leszek a testületnek. A hoki a legnagyobb szerelmem, persze a férjemen kívül” – mondta megválasztása után a 35 éves, háromgyermekes ügyvéd.

Kolbenheyer Zsuzsanna volt az első igazolt magyar női játékos, most a nemzeti csapat technikai igazgatója, edző és a Magyar Jégkorong Szövetség elnökségi tagja.

“Az öt jelölt közül a magyar került be elsőként és a legtöbb szavazattal az elnökségbe, megelőzve a világ legjobb hokinemzeteinek képviselőit. Ez a Magyar Jégkorong Szövetség legnagyobb sportdiplomáciai sikere Pásztor György nemzetközi szövetségi tagsága óta”– értékelte a tisztújítás eredményét Németh Miklós, az MJSZ elnöke.

Az elnök és a három alelnök mellett kilenctagú az elnökség. A következő négyéves ciklusban a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok kapuslegenda, az orosz Vlagyiszlav Tretyak, Bob Nicholson, Thomas Wu, dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, Luc Tardif, Igor Nemecek és Henrik Bach Nielsen lesz új arc az előző periódushoz képest.

Az elnök személye változatlan, továbbra is René Fasel tölti be a pozíciót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik