Sport

Bundabotrány a francia kéziseknél

karabatic (nikola karabatic)
karabatic (nikola karabatic)

Bundagyanú miatt eljárás indult a több olimpiai bajnokot, köztük Nikola Karabaticot is foglalkoztató francia bajnok Montpellier ellen.

Egy névtelenséget kérő ügyészségi forrás szerint a 2008 óta minden évben bajnoki aranyérmes Montpellier május 12-i, Cesson-Sévigné elleni meccsével összefüggésben vizsgálódnak, mert a találkozóra gyanús fogadásokat tettek. A mérkőzést nagy meglepetésre elveszítette a Montpellier.

A hírre egyelőre a BL-ben is érdekelt klub, a liga és a nemzeti szövetség sem reagált hivatalosan. Patrick Vignal, Montpellier városának sportért felelős vezetője ugyanakkor elmondta, sokkolta a csalás gyanúja, egyúttal pedig jelezte, nem tudja elképzelni, hogy a csapat játékosai bundáztak volna.

Joel Abati, a klub korábbi játékosa, aki 2008-ban olimpiai bajnok volt a francia válogatottal, arra figyelmeztetett, hogy nem szabad elhamarkodottan ítélkezni, s meg kell várni a vizsgálat végét.

A meccsen érintett másik csapat elnöke, Philippe Barberet értetlenségének adott hangot a hír hallatán, hozzátéve, hogy senki sem vett észre semmi gyanúsat a meccs alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik