Sport

Állami kitüntetést kaptak olimpiai pontszerzőink

csernoviczki csaba (balog zoltán, olimpia, csernoviczki csaba)
csernoviczki csaba (balog zoltán, olimpia, csernoviczki csaba)

A Szépművészeti Múzeumban díjazta a londoni olimpia és paralimpia pontszerzőit és felkészítőiket az Emberi Erőforrások Minisztéruma. Most először külön ünnepelték a 4., 5. és 6. helyezetteket.

„Mindenki képes valamifajta győzelemre, mindenki képes legyőzni saját magát” – mondta Balog Zoltán miniszter az ünnepségen, és hozzátette, a magyar sportolók Londonban bebizonyították, hogy sportnemzet vagyunk.

„Ki vagyunk éhezve a sikerre, és ha a sportban sikeresek tudunk lenni, miért ne sikerülhetne ez a tudományban, a kultúrában vagy a gazdaságban?” – tette fel a költői kérdést a miniszter, aki idézte Szentgyörgyi Albert tudóst is: „A sport a test útján nyitja meg a lelket, ti pedig megnyitottátok a mi lelkünket is.”

Czene Attilával, a minisztérium jelenlegi, de távozóban lévő, sportért felelős államtitkárával, valamint Szekeres Pál helyettes államtitkárral közösen adta át Balog Zoltán a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, a Magyar Arany, Ezüst és Bronz Érdemkereszteket (polgári tagozat), valamint az elismerő okleveleket a sportolóknak. (Az utóbbit azok kapták, akik már rendelkeznek magas rangú állami kitüntetéssel.)

„A dolgos hétköznapokat jobban szeretem, de az ilyen találkozókra is szükség van. Amikor elhangzik a Himnusz és a Szózat, az ember visszagondol a felkészülésre, a nehézségekre, a munkára. Ilyenkor megállok én is egy kicsit. Örülök, hogy elismerik az eredményünket, és úgy gondolják, társadalmi érték az, amit csinálunk” – mondta a díjátadást követően Szilárdi Katalin, az olimpiai bajnok Dombi Rudolf és Kökény Roland felkészítője kérdésünkre. Dombiék október 1-jén kezdik majd a felkészülést.

Távozóban Czene Attila?

Ahogyan arról korábban már írtunk, a miniszterelnök várhatóan meneszti Czene Attilát, a sportért felelős szakállamtitkárt. Helyére Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára kerülhet.

„Erről engedje meg, hogy ne én nyilatkozzak. Bár a személyemet érintő kérdésekben én vagyok a legilletékesebb, de mivel munkahelyi témát érint, várjuk meg a felettesem véleményét” – mondta kérdésünkre Czene Attila.

„Czene Attilára nagy szüksége van a magyar sportvezetésnek, de a tárca vezetésébe, az államtitkári tisztségre aktív politikust szeretnének ültetni” – így Balog Zoltán miniszter.

Információnk szerint Czene Attila az úszószövetségben találhat magának új kihívást.


„Megtiszteltetés itt lenni, kicsit fárasztó ennyi fogadásra járni, de ezek kellemes gondok” –
ezek már Bíró Tamás dzsúdóedző szavai, aki Ungvári Miklóssal, a londoni olimpia ezüstérmesével foglalkozik már 22 éve. A tréner elmondta, már maga a kvalifikáció is nehéz volt a magyar dzsúdós számára, és Londonban legalább 8-10 éremesélyessel kellett szembenézni.

„Két véglet volt: az egyik Miki, aki a rutint képviselte, és akinek ez segített a nyolc között, a másik a grúz srác, aki végül legyőzte. Neki semmilyen veszítenivalója nem volt, úgy küzdött, mint Kovács Anti Barcelonában” – mondta Bíró, majd kérdésünkre, miszerint érezhető-e a fokozott érdeklődés a sportág iránt, így válaszolt:

„Ezzel eddig sem volt gond, inkább a kitartással vannak a problémák. A legtöbb fiatal olyan sportágat választ, ahol gyorsan eredményt lehet elérni, nos, a dzsúdó nem ilyen. Egyébként inkább bajban vagyunk, mert Cegléden szinte nem férünk el a 8×10 méteres teremben a gyerekekkel. Remélem, az ezüstérem segít abban, hogy a városban egy normális teremben készülhessünk majd a későbbiekben.”

„Nagyon jólesik, hogy államilag is elismerik az eredményeinket, nem csak a szűkebb otthonunkban – nyilatkozta Csernoviczki Csaba, a bronzérmes Csenoviczki Éva édesapja, egyben edzője. – Éva már kipihente magát, a felkészülés is elkezdődött, hiszen október 11-én már Abu Dhabiban vesz részt egy Grand Prix-viadalon. A Rióig vezető út feléig egy súlycsoporttal feljebb, 52 kilogrammban indul majd, meglátjuk, itt hogy megy neki. Egyedül a jövő évi hazai Eb-n indul 48 kg-ban, hiszen egy aranyérem még hiányzik a kollekciójából.”

„Úgy gondolom, hogy ez az elismerés nem csak nekem szól, hanem a sportpszichológus kollégáimnak is, hiszen Magyarországon 5 évvel ezelőtt a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán sikeresen elindítottuk a sportpszichológus szakképzést, és két kollégám is ott képezte magát. Imre-Tóvári Zsuzsa és Fischer Miklós már ott tanít. Az elismerés ennek a munkának szól, és annak, hogy a munkánknak igenis jelentkeztek az eredményei az olimpián” – mondta a Sport24-nek dr. Lénárt Ágota, a londoni küldöttség vezető sportpszichológusa.

Az olimpia és a paralimpia érmeseit kedden az Országházban ünneplik majd.

Hogy a hétfői ünnepséget és fogadást milyen protokolláris közjáték zavarta meg a miniszter és Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök közreműködésével, megtudhatja ide kattintva.

Állami kitüntetett sportolóink

Magyar Érdemrend Tisztikereszt (polgári tagozat) díjazottjai:

Csipes Ferenc kajakedző
Kovács István tornaedző
Németh Zsolt atlétikaedző
Somlai Béla vívóedző
Szilárdi Katalin kajak-kenu edző
Aranyosi Péter asztalitenisz-edző
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
Kovács Iván, a kerekesszékes vívóválogatott edzője

Magyar Érdemrend Lovagkereszt (polgári tagozat) díjazottjai:

Bíró Tamás dzsúdó mesteredző
Struhács György birkózókapitány
Feczer Viktor vívóedző
Magyarovits Zoltán úszóedző

Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) díjazottjai:

Carlos Perez, Császár Gábor, Fazekas Nándor, Harsányi Gergely, Ilyés Ferenc, Iváncsik Gergő, Mocsai Tamás, Laluska Balázs, Nagy László kézilabdázók

Drávucz Rita, Takács Orsolya vízilabdázók

Altorjai Sándor tornaszövetségi főtitkár
Csernoviczki Csaba dzsúdóedző
Igaz Bálint masszőr
dr. Lénárt Ágota pszichológus
Pálvölgyi Miklós öttusakapitány
Weisz Róbert kajak-kenu szakágvezető
Antal Andor atlétikaedző
Kovács Brigitta, a Magyar Paralimpiai Bizottság gazdasági vezetője
László Dezső vívóedző
dr. Sós Csaba paralimpiai úszókapitány
Szeleiné Tóth Ildikó paralimpiai csapatvezető

Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) díjazottjai:

Antal Dóra, Bolonyai Flóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Gangl Edina, Keszthelyi Rita, Menczinger Katalin, Kisteleki Hanna, Szűcs Gabriella, Tóth Ildikó vízilabdázók

Gulyás Péter, Lékai Máté, Mikler Roland, Putics Barna, Schuch Timuzsin, Zubai Szabolcs, Vadkerti Attila kézilabdázók

Harcsa Zoltán ökölvívó
Hatos Gábor birkózó
Hárai Balázs, Szivós István, Nagy Viktor vízilabdázók
Joó Abigél, Karakas Hedvig cselgáncsozók
Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence úszók
Sidi Péter sportlövő
Biacsi Bernadett síkfutó
Csonka András asztaliteniszező
Bacsa Ferenc birkózóedző
Balaska Zsolt lovasedző
Gulyás István birkózókapitány
Illyés Miklós cselgáncs szakágvezető
Kállai Ákos lövészedző
Kovács Gábor úszóedző
Serfőző Sándor futóedző

Magyar Bronz Érdemkereszt (polgári tagozat) díjazottjai:

Bognár Richárd, Csonka Zsófia sportlövők

Dudás Miklós kajakozó
Kapás Boglárka úszó
Horváth Zoltán dzsúdó gazdasági igazgató

Miniszteri elismerő oklevelet kapott:

Hosszú Katinka úszó

Biros Péter, Kásás Tamás, Hosnyánszky Norbert, Varga Dénes, Varga Dániel, Varga Tamás, dr. Kiss Gergely, dr. Steinmetz Ádám, Madaras Norbert, Szécsi Zoltán vízilabdázók

Vajda Attila kenus
Engelhardt Katalin, Raczkó Gitta úszók
Beliczay Sándor vívóedző
Keserű József dzsúdóedző
Pass Ferenc úszóedző

Oklevelet kaptak a pontszerző versenyzőt adó sportági szövetségek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik