Sport

Újabb röpis vereség Lettországban

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2012. 09. 15. 18:32

A magyar férfi-röplabdaválogatott 3-0-ra kikapott a francia csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Rigában zajló tornájának szombati második fordulójában, így továbbra is pont nélkül áll.

A magyar válogatott pénteken a házigazda lettektől kapott ki, amivel eldőlt, hogy már matematikai esélye sem maradt a továbbjutásra.

A négy csapat egy héttel ezelőtt Szegeden találkozott egymással. A két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végző válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt játszhat.

“Végig jól küzdöttünk, és bár az eredmény első ránézésre nem ezt mutatja, szoros meccs volt, pedig a franciák a továbbjutásuk ellenére nagyon komolyan vették a találkozót” – nyilatkozta Kelemen István szövetségi kapitány.

“Volt fantázia a játékunkban, lelkesek voltunk, pontosan támadtunk és végre nyitásban is kevesebbet hibáztunk, ami rögtön megmutatkozott a pontokban is. A fiúk közül Baróti Árpádot és Kaszap Tamást lehet elsősorban dicsérni, Molnár Dávid pedig jól szervezte meg a védekezést, nem is kaptunk annyi ászt, mint eddig. Csak azt sajnálom, hogy a harmadik játszmában egymás után több nyitással is elkaptak bennünket, de a mai teljesítmény alapján azt mondom, hogy javulunk, és egyre inkább kezd benne lenni a csapatban egy győzelem.”

Eredmény – férfi röplabda Eb-selejtező
F csoport, 2. torna (Riga), 2. forduló:
Franciaország-Magyarország 3-0 (24, 19, 20)
Lettország-Spanyolország 3-1 (-21, 23, 26, 23)

A csoport állása: 1. Franciaország 15 pont, 2. Lettország 11, 3. Spanyolország 4, 4. Magyarország 0

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.