Sport

Öt magyar úszóval indul a nyíltvízi-Eb

Egy hónappal a londoni olimpia után már Európa-bajnokságon vetélkednek egymással a pihenés helyett inkább az újabb erőpróbát választó nyíltvízi úszók, köztük öt magyar.

Ám míg az ötkarikás játékokon csupán 10 kilométeres távon viaskodhattak a legkiválóbb női és férfi maratonisták, addig az olaszországi Piombinóban szerdától vasárnapig tartó Eb-n 5 és 25 kilométeren is rendeznek egyéni versenyeket, amellett ugyancsak érmekért szállnak vízbe a háromfős vegyes csapatok.

A friss londoni olimpiai bajnoknő, Risztov Éva hiányzik a 24 országot reprezentáló mezőnyből, rajthoz áll ugyanakkor a debreceniek büszkeségéhez hasonlatosan a nyíltvízi mellett az uszodai úszásban szintúgy jeleskedő Gyurta Gergely, aki a májusi, magyarországi normálmedencés Eb-n bronzérmes volt 1500 méteren. A brit fővárosban 200 m mellen ötkarikás aranyérmet nyert Gyurta Dániel öccse az itáliai eseményen 10 kilométeren indul, Kutasi Gergely pedig az olimpiai táv mellett 25 kilométeren is szerencsét próbál. A harmadik magyar férfi résztvevő, Papp Márk 5 kilométeren szerepel. A nőknél Olasz Anna és Szilágyi Nikolett egyformán dupláz: versenyprogramjuknak az 5 és a 10 km is része. A staféta összetételéről a helyszínen dönt a szakvezetés.

A nevezettek között számos világklasszis is akad, így ott lesz a startnál például a németek “örökös” bajnoka, az eddig 10 vb-, öt Eb-aranyat szerzett, címvédő és Londonban olimpiai ezüstöt kiérdemelt Thomas Lurz, aki 32 évesen is gyarapíthatja kollekcióját. Ha győz, 10 kilométeren például megszakítás nélkül ötödik alkalommal lesz kontinenselső. Ott lesz Piombinóban a 25 km legutóbbi világbajnoka, a bolgár Petar Sztojcsev, illetve az 5 km-en tavaly világbajnok svájci Swann Oberson is.

A nőknél tagja a mezőnynek mindhárom – egyformán olasz – Európa-bajnoki címvédő: Rachele Bruni (5 km), Martina Grimaldi (10 km) és Alice Franco (25 km).

A nyíltvízi úszó-Eb programja

szerda:
10 ó: férfi 10 km – Gyurta Gergely, Kutasi Gergely
13:30 ó: női 10 km – Olasz Anna, Szilágyi Nikolett

csütörtök:
10 ó : 5 km-es csapatverseny – Magyarország

péntek: pihenőnap

szombat:
10 ó: férfi 5 km – Papp Márk
13:30 ó: női 5 km – Olasz Anna, Szilágyi Nikolett

vasárnap:
9 ó: férfi 25 km – Kutasi Gergely
9:15 ó: női 25 km

Ajánlott videó

Olvasói sztorik