Sport

Győzelem a Győri ETO első hazai mérkőzésén

győri eto kc, kézilabda (győri eto kc, kézilabda)
győri eto kc, kézilabda (győri eto kc, kézilabda)

Kiskunhalast fogadta első hazai mérkőzésén a Győri Audi ETO KC a női kézilabda NB1 második fordulójában. A győzelmen túl (34-18) olimpikonjait és tehetséges utánpótlás játékosait ünnepelte a hűséges győri közönség.

Az NB1 második fordulójában az eredmény: Győri Audi ETO KC – Kiskunhalas Női Kézilabda SC: 34-18.

A mérkőzésről Ambros Martín vezetőedző így nyilatkozott: „A legfontosabb és legörömtelibb, amit a mérkőzésről el kell mondanom, hogy alacsonyan tudtuk tartani a kapott gólok számát. Hosszú távon is ez a fő célkitűzésünk, ezt szeretnénk tartani. A szezon még csak most kezdődött el, mindössze két mérkőzésen vagyunk túl, de jól haladunk a kitűzött céljaink felé.”

A vezetőedző által kitűzött legfőbb célkitűzéshez a csapat első félidőben szerepet kapott régi-új kapusa, Herr Orsolya mai teljesítménye is nagyban hozzájárult, akinek az első félidőben mindössze 8 gólt tudott dobni az ellenfél. „Nagy öröm számomra, hogy ismét Győrött játszhatok, a szurkolók kedves fogadtatásának köszönhetően elmondhatom, hogy hazaérkeztem. Örülök, hogy hozzá tudtam járulni az első hazai győzelemhez, dolgozunk tovább keményen, hogy sok ilyen élménnyel tudjuk
megajándékozni a közönségünket!”

Az első hazai bajnoki meccs alkalmából örömteli ünneplésekre is sor került. A mérkőzés előtt olimpikonjait köszöntötte a klub: Raphaёlle Tervelt, aki a francia nemzeti válogatottal 6. helyezést ért el Londonban. Eduarda Amorimet, aki a brazil válogatott színeiben 5. helyen végzett. Jovanka Radicevicet, aki hazáját, Montenegrót első kézilabda érméhez, egy ezüstéremhez segítette. Heidi Lökét, aki az olimpiai aranyat is begyűjtötte érmei közé Norvégia színeiben, illetve
Katrine Lunde Haraldsent, aki Peking után immár kétszeres norvég olimpiai bajnoknak
számít.

A nyár során a győri játékosokra épülő nemzeti utánpótlás válogatottak is szép eredményeket produkáltak. Ebből az alkalomból hatalmas taps és ováció jutott a junior női válogatottal világbajnoki bronzérmet szerzett, és az ifjúsági VB-n ötödik helyezést elért győri utánpótlás játékosoknak.

A szezon kezdetéhez további két, utánpótláshoz kapcsolódó bejelentés is történt:

Görbicz Anita február elsején, szerződéshosszabbítása alkalmából döntött egy különleges ösztöndíj megalapításáról. Ennek értelmében a világklasszis játékos a mindenkori utánpótlás igazgatóval és elnökkel együtt az elkövetkező 5 évben minden szezon elején kijelölik a Klub egyik utánpótlás játékosát, aki az adott szezonban az ösztöndíj előnyeit élvezi: Anita szakmai és emberi támogatását a játékos fejlődésének elősegítésére, valamint rendszeres havi anyagi juttatást is. A kiválasztás szempontjai: tehetség, szorgalom, elszántság, tanulmányi eredmény, nyelvtanulás és szociális háttér.

Az első Görbicz Anita ösztöndíjat Tóth Gabriella nyerte el. A mindössze 16 éves, 175 cm magas lány a Győri Audi ETO utánpótlásának egyik legtehetségesebb átlövő-irányítója. Elszántságának és kitartásának eredményeképpen idén bekerült az NB1-ben Veszprém Barabás Duna Takarék néven szereplő győri utánpótlás csapatba, ahol első három mérkőzésén összesen 8 gólt dobott.

A győri klub a Halbritter Mátyás vándordíjat is kiosztotta, amelyet a Győri Kekszgyár egykori vezetője, és mecénása emlékére felesége alapított 2011-ben. A legjobb utánpótlás játékosnak járó díjat idén a húsz éves Pásztor Bettina kapta, aki jelenleg szintén a veszprémi csapatot erősíti a kapuban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik