Sport

Kedvenc számában már nem hibázott Pistorius

oscar-pistorius(210x140)(1).jpg (oscar pistorius, )
oscar-pistorius(210x140)(1).jpg (oscar pistorius, )

A 100 és 200 méteren elszenvedett vereségek után Oscar Pistorius a 400 méteres síkfutásban óriási fölénnyel védte meg címét a londoni paralimpián.

Az augusztusi londoni olimpián 400 méteren elődöntős, a 4×400-as váltóval döntős dél-afrikai sprinter 100, 200 és 400 méteren is címvédőként érkezett a paralimpiára, ám korábban 200-on második, míg 100-on a negyedik helyen zárt, s noha 4×100 méteren a dél-afrikai váltóval világrekorddal győzött, eddig kisebb csalódás volt számára a paralimpia.

Szombaton aztán az esélyeknek megfelelően megnyerte az egykörös táv döntőjét, méghozzá úgy, hogy 46.68 mp-es paralimpiai rekordot futott, s több mint három mp-cel ért el jobb időt mint a második helyen végzett amerikai Blake Leeper.

A 400-as sikerével hatodik paralimpiai címét megszerző sprinter – akinek születési rendellenességek miatt 17 hónapos korában mindkét lábszárát amputálták – különösen 200-as vereségét viselte rosszul. A szám döntője után dühében kifakadt, mert szerinte a győztes, brazil Alan Oliveira a rendkívül hosszú művégtagjai miatt tudta nagy hátrányát ledolgozni vele szemben.

Pistorius a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságot bírálta elsősorban, mert a szabályai lehetővé teszik a túl hosszú művégtagok használatát. Később elnézést kért elhamarkodott nyilatkozatáért, s jelezte, hogy nem akarta megsérteni Oliveirát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik