Andy Murray (andy murray, )
Sport

Murray döntős a US Openen

A brit Andy Murray bejutott a fináléba a US Open férfi egyesében a cseh Tomás Berdych ellen, akit négy szettben győzött le.

Kalandos szombaton került sor a férfi egyes első selejtezőjére a US Openen. Egész nap eső és vihar kerülgette New Yorkot, a Serena Williams-Viktorija Azarenka női finálét át is tették vasárnapra.

A 3. kiemelt brit Andy Murray-nek, a londoni olimpia bajnokának és a 6. helyen rangsorolt cseh Tomás Berdychnek nemcsak egymással, de az elemekkel is meg kellett küzdenie.

Mindkettőt becsülettel végezték, az első szettet 77 perc alatt 7-5-re meglepetésre Berdych nyerte, de után két játszmát könnyedén nyert Murray, és megfordította az elődöntő állását.

A negyedik játszmában a két játékos fej-fej mellett haladt, rövidítés lett a vége. Ebben Berdych közel került ahhoz, hogy kvívja a döntő szett lehetőségét, de Murray végül itt is fordított és végül négy szettben nyert, vasárnap pedig a szerb Novak Djokovic és a spanyol David Ferrer összecsapásának győztesével döntőzhet.

Már ha az időjárás engedi…

Eredmény – US Open, férfi egyes, elődöntő
Andy Murray (brit, 3.)-Tomás Berdych (cseh, 6.) 5-7, 6-2, 6-1, 7-6

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.