Sport

Palkovics elbúcsúzott

Sokáig nem hittük el, péntek estére azonban egy sikeres pályafutás végére pont került. Elbúcsúztatták az aktív játéktól visszavonult 221-szeres válogatott Palkovics Krisztiánt.

Különleges nap ez a pénteki! Egy igazi példakép, a magyar és a fehérvári jégkorong ikonja, Palkovics Krisztián végérvényesen szögre akasztotta a korcsolyáját. Nem kevesebb, mint 29 évet töltött szeretett egyesületében, a Volánban, ahol csak az utóbbi öt szezonban – az EBEL-ben – 257 meccsen lépett pályára, 113 gól, és 128 assziszt fűződött a nevéhez.

Pedig, ha jól belegondolunk ennek már volt előzménye, hiszen a válogatottságot már korábban lemondta. „Erre azért fel kellett készülni, éreztem, lassan itt az ideje ennek, most ráadásul úgy is alakultak a dolgaim, hogy döntenem kellett, és úgy határoztam, vége feladom a jégkorongot, marad a család és a munka.” – mondta határozottan, bizonyítva, hogy ez nem egy nap alatt meghozott döntés volt, hanem már régóta érlelődött benne. A régi játszótársak közül többen befejezték, így törvényszerűnek tűnt, hogy 35 év felett már nem könnyű sem fizikailag, se mentálisan az elvárt szintet tartani. „Normális, hogy az ember ebben a korban már a váltáson gondolkodik, és nem véletlen, hogy ebből a társaságból többen is abbahagytuk. Tovább játszani ilyen szinten már nagyon nehéz, és akinek családja van, még nehezebben tud a követelményeknek megfelelni, én úgy érzem nem hoztam rossz döntést.”

Nyugodtan lehet azt mondani, hogy Palkovics Krisztián azon kevesek közé tartozik, akik a csúcson hagyták abba! „Sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl sokáig próbálnak játszani, utána, pedig már rossz szájízzel fejezik be az aktív játékot, nálam jelen esetben ez nem fordulhat elő. Biztos, hogy tudnék még játszani, beférnék, de elképzelhető, hogy nem azon a szinten, ahová várnám magamat, így inkább váltani kell.” – vallotta őszintén.

Hozzájárult azért a döntéséhez, hogy legjobb barátja, ifjabb Ocskay Gábor már három éve nincs mellette. „Persze, ehhez semmi kétség nem férhet, mert nem volt jó mindig mások mellett játszani, de elképzelhető, ha élne, akkor még maradok.” – lezárva ezzel végképp a nyitott kérdéseket.

Palkovics Krisztián szerencsére a sportágtól nem távolodik el, bár arra, hogy edző legyen nem gondolt, igaz az ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián, a tervei szerint be fog segíteni – akár a jégen is. Az Akadémiára eddig is bejárt, mostantól még többet lesz együtt a fiatalokkal, akik sokat tanulhatnak tőle.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik