Sport

Nem lesz beugró a Vasas helyett

Sem a Szolnok, sem a Debrecen együttese nem vállalja a szereplést a vízilabda Bajnokok Ligájában a Vasas helyett.

Ahogyan arról írtunk, nem tud elindulni anyagi okok miatt a legrangosabb európai kupasorozatban a magyar férfivízilabda aktuális bajnoka, a Vasas.

Az angyalföldiek a sorsolás előtt jelezték, hogy visszalépnek. Emiatt az Eger és a Szeged indulása biztos, de a fennmaradó magyar helyre beugorhatna a Debrecen vagy a Szolnok, ők a 4–5. helyen végeztek a tavalyi szezonban.

A vlv.hu oldal viszont a két klubtól megtudta, erre nincs lehetségük. Gyöngyösi András, a Debrecen vezetőedzője elmondta a portálnak, hogy teljes erővel a második számú sorozatra, az Európa Kupára készülnek, valamint az anyagiak és a szakmai munka terén is a fokozatosság mentén haladnak előre.

Mohi Zoltán a Szolnok részéről elmondta, sokat gondolkodtak, tépelődtek, hogy bevállalják-e az indulást, de mivel a játékoskeret még csak most állt össze, ez szakmailag nem lett volna megalapozott döntés. Ráadásul az anyagi lehetőségek is korlátozottak, a klub most arra készül, hogy a TAO-pénzek segítségével befedje a medencét, ami elengedhetetlen a későbbiekre nézve. „A szívünk azt diktálta volna, hogy elinduljunk, de végül a racionalitás mellett döntöttünk” – így a klubigazgató.

Nemcsik Balázs, a vízilabda szövetség főtitkára közölte, hogy a visszalépés miatt sem a magyar szövetségnek, sem a Vasasnak nem kell szankcióktól tartania.

Érdekesség, hogy a tavalyi Final Four négy csapata közül (Vasas, Primorje Rijeka, Mladost Zagreb, Pro Recco) egyik sem tagja a Bajnokok Ligájának!

A vlv.hu szerint az Uniqa Biztosító kiszállásával 50 millió forintos űr keletkezett a Vasas költségvetésében, a BL-indulás pedig 12-20 millió forint közötti összeget emészt fel egy magyar csapat esetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik