Sport

Indul a hajsza az egy gyűrű után

nfl gyerekdrukker (nfl gyerekdrukker)
nfl gyerekdrukker (nfl gyerekdrukker)

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban kezdetét veszi a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság, vagyis az NFL.

Aki egy kicsit is szereti a sportágat, az már hetek, mit hetek, hónapok óta észben tartja a dátumot: szeptember 5. Ekkor lép ugyanis pályára a bajnok, a négyszeres Super Bowl-győztes New York Giants és “Amerika csapata”, a Dallas Cowboys az ameriakifutball-szezon nyitómeccsén.

Immár hagyomány, hogy a bajnok kezdi a szezont, és nagyban meghatározza a címvédés esélyeit az első meccs, főleg ha győztesen hagyja el a pályát a liga legjobb csapata.

Nem lesz ez másként idén sem, már csak azért sem, mivel 2005 óta – a legendás Patriots-menetelés utolsó éve – egy csapat sem tudta megvédeni címét. És ha már itt vagyunk, kezdjük a végső győzelemre esélyesek latolgatását az Óriásokkal, és a döntő vesztesével, a Patriotsszal.


Eli Manning, a bajnok Giants irányítója – nehéz lesz a címvédés (Fotó: AFP)

Manning harmadszor, vagy Brady negyedszer?

Mint az elmúlt években, úgy idén is számolnunk kell a végjátékban ezzel a két alakulattal, bár a hotlszezonban történtek változások mindkét keretben. A Giants ugyanis megvált a finálé két fontos láncszemétől, Mario Manninghamtől (elkapó) és Brandon Jacobstól (futó), ráadásul minőségi erősítés nem érkezett ezekre a posztokra, de ennek ellenére New Yorkban mindig tudják, hogy kell ütős csapatot építeni.

A Pats legnevesebb, ám nem a legerősebb távozója egyértelműen Chad Ochocinco, Johnson, mikor hogy, aki nem tudott beilleszkedni a Brady-vezette offense-be, így távozott Miamiba, ott viszont az edzőtáborozás során kirúgták, mivel megverte a feleségét, aki emiatt válik is a legendás 85-östől. Ugyancsak elhagyta a bostoni gárdát az elsőszámú futó, BenJarvus Green-Ellis, aki a Bengalsban próblkozik ezentúl.


Tom Bradyre vajon büszke lesz idén a neje, Giselle Bündchen? (Fotó: AFP)

Az érkezők oldala viszont erős, Brandon Bolden RB a draftolatlan játékosok közül verekedte be magát a kezdőbe, Brandon Lloyd elkapó pedig remek option lesz a Welker, Hernandez, Gronkowski, Edelman négyes mellett, és ne menjünk el szó nélkül a Viking lila mezét ezüst-kékre cserélő Visanthe Shiancoe mellett sem. A nem túl acélos védelembe pedig érkezett egy igazi kőszikla, Dont’a Hightower.

Big Ben, Rodgers, Smith – a legfőbb riválisok

A 2011-es Super Bowl-győztes Green Bay Packers tavaly is majdnem ott volt a döntőben, ám a csorbát idén kiküszöbölnék: a parádés passz orientált támadóalakzat egy fontos láncszemmel bővült, Cedric Benson ugyanis komoly merítési lehetőséget jelent a futójátékokat illetően.


Egy kikapós Sajtfejű menyecske (Fotó: AFP)

Rodgers keze pedig nem lett rosszabb, így biztos, hogy hozza meccsenként a tőle megszokott precizitást. A Sajtfejűek komoly rangadóval nyitnak, hiszen a főcsoportdöntőig jutó San Francisco 49ers lesz az ellenfelük vasárnap este.

Alex Smith-ék. ahogy fentebb említettük a Giantsből erősítettek. A Gore-Jacobs futópáros így szinte verhetetlen lesz, az pedig csak hab a tortán, hogy leszerződött az Aranyásókhoz a balhés, ám zseniális elkapó, Randy Moss. A védelem továbbra is olyan mint a beton, így a cornerbackekre koncentrálnak majd jobban a 49ers ellenfelei, hiszen a futásokkal sok yardot nem érhetnek el ez ellen a csapat ellen. A CB posztra viszont megszerezték Perrish Coxot, aki Brown és Rogers mellett mélyíti a secondaryt.

A retteget Acélfüggöny jelentheti a Steelers sikerét, hiszen a könyörtelen védelem – mint tudjuk a meccset az offense, a bajnokságot a defense nyeri – szinte bárkit képes megállítani, bár az alapember, James Harrison sérülései folyton bezavarnak, ám ha pár jó hetet kifog, a riválisokat eltudják kapni. Aggasztóbb viszont az, hogy Mike Wallace elkapó csak az edzőtáborozás végén kapcsolódott be a munkába, de neki és Ben Roethlisbergernek elég egy villanás, és ott a toucdown.


Big Ben a sporikkal is szót ért (Fotó: AFP)

Akik még ott lesznek a rájátszásban

A Baltimore Ravens tavaly is jól szerepelt, idén is ez várható, főleg hogy a Hollók megtartották Ray Rice-t, a védelemben pedig Ed Reed és Ray Lewis elég garancia a pozitív mérlegre, főleg hogy mögöttük lassan már felnő egy komplett defense-generáció, amelyik nem kevésbé hatkékony. Terrell Suggs viszont nem lesz ott a pályán a szezonban achilles-sérülése miatt, bár ő fogadkozik, holgy novemberre már bevethető lesz. A gárda gyenge pontja Joe Flacco, a franchise-quarterback, de a holtszezonban sokat fejlődött.


Ray Lewis, a Ravens rettenetes biztonsági főnöke (Fotó: AFP)

A megtépázott New Orleans Saints helyzete és játékereje kérdéses, hiszen a bounty-ügy miatt eltiltották a teljes szezontól Jonathan Vilmát, míg Will Smits négy meccset hagy majd ki. Ugyancsak a lelátóról nézheti csapatát a vezetőedző Sean Payton, ám Drew Brees biztos nem adja majd magát könnyen, főleg ha több pontot tudnak majd hozni, mint amennyit a lyukacsos védelem kap: ehhez társa lesz az Ingram-Sproles-Thomas RB-trió és a Colston-Henderson elkapópáros.

A Chicago Bears a védelmére alapozza a sikeres szereplést, ami nem is csoda, hiszen a kevés olyan kemény gárda van a ligában mint a Medvék, bár a szezon nagy kérdése az lesz, hogy Jay Cutlert hagyják-e védők, ileltve saját támadófala, hogy passzolni tudjon.

A New York Jets pedig az offseason egyik legnagyobb húzásával megszerezte a Denvertől Tim Tebow-t, aki az ügyetlenkedő Mark Sanchezt válthatja a kezdőirányító posztján, és mint azt tavaly is láttuk, ha Tebow egyszer belelendül…


Tim Tebow, az új hős (Fotó: AFP)

Gabbert, Manning, Vick, Stafford – bekavarhatnak a nagyoknak

Az NFL legjobban fizetett elkapója, Calvin “Megatron” Johnson és Matthew Stafford szépen termelhetik idén is a yardokat, ráadásul a sok célpont miatt veszélyes ellenfél lesz a Detroit Liions mindenki számára.

Az “álomcsapat” Philadelphia Eagles győzelmeihez Michael Vick kell, vagyis az, hogy ne legyen sérült a szezonban, persze ebben nagy szerepe lesz az offense falnak, akiknek a feladata a QB megvédése. A CB sorban Asante Samuel távozása komoly érvágás, de vannak a Sasok padján jó helyettesek.

Meglepetést okozhat a másodéves Blaine Gabbert, és a Jacksonville Jaguars, ugyanis a fiatal QB az előszezonban remekül dobált, és megvolt a játékában az a magabiztosság, ami tavaly hiányzott, persze ehhez kellett az is, hogy megkapja a vezetőség teljes bizalmát, és olyan célpontokat, mint Laurent Robinson, vagy a frissen draftolt Justin Blackmon. Maurice Jones-Drew is megegyezett szerződését illetően, a védelembe pedig érkezett a játékosbörzéről a defensive end Andre Branch, valamint a bajnoktól a CB Aaron Ross.


Még szokatlan kicsit: Peyton Manning Broncos-viseletben (Fotó: AFP)

És végül ejtsünk szót a Denver Broncosról, és az elmúlt évek legmeghatározóbb átigazolásáról: Peyton Manning a Vadlovaknál kezdhet új életet, hiszen egész szezonon át tartó sérülését követően elhagyta korábbi sikerei helyszínét, Indianapolist. Irányításával a Broncos stabil élcsapattá léphet elé, feltéve ha tudja hozni a tőle elvárt formát, valamint a védelem is a helyén lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik