Sport

A sportág jövője beárnyékolja az Eb-selejtezőket

A közeljövőben egyformán két Európa-bajnoki selejtezőtornán vesz részt a magyar férfi- és női röplabda-válogatott, mindkét együttesnek a tisztes helytállás a célja. A sportág mindeközben a látványsportágak közé igyekszik.

A férfiak csütörtöktől szombatig Szegeden fogadják a franciákat, a spanyolokat és a letteket, majd egy hétre rá Rigában vív körmérkőzést ugyanez a négyes. A női együttes ezen a héten Várnában játszik Bulgária, Csehország és Lettország legjobbjai ellen, a jövő héten pedig Budaörsön a magyarok lesznek a házigazdák. A négyes csoportok győztesei kijutnak az Eb-re, a második helyezettek pótselejtezőt játszanak.

„Sokáig az utánpótlásért voltam felelős, és ezek a fiúk is valamikor a tanítványaim voltak – nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján Kelemen István, a férfiválogatott szövetségi kapitánya. – Néhány játékos lemondása miatt a válogatott jóval gyengébb, mint lehetne, ennek ellenére összeállt egy olyan gárda, amely az előkészületi meccseken megszorongatta a nálunk erősebb román csapatot.”

A szakember szerint a reális elvárás a lettek legyőzése lehet, ugyanakkor a Világligában szereplő franciák, illetve az euroligás spanyolok ellen sem feltett kézzel megy ki a pályára a magyar együttes.

A női válogatottnál nemrég Jókay Zoltán lemondott posztjáról, helyét a szakmai kollégium vezetőjeként az Eb-selejtezők idejére Németh Lajos vette át.

„A közös munka rövidsége ellenére nagyon jó hangulatú volt a felkészülés, példás hozzáállású, motivált társaságot ismertem meg – mondta a tréner. – Sajnos a csapatból meghatározó játékosok hiányoznak különböző okok miatt, így csupán a becsületes helytállás lehet a cél. A letteket nem ismerem, de a csehek és a bolgárok magasabban jegyzettek, mint a szlovákok, akiktől két felkészülési mérkőzésen is kikaptunk.”

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szövetség elfogadhatatlannak tartja a Magyar Olimpiai Bizottság közelmúltban napvilágot látott sportágfejlesztési koncepcióját, amely a röplabdát a harmadik csoportba sorolta. Tóth Tamás elnök szerint ez a sportág végét is jelenthetné Magyarországon, éppen ezért a következő két hónapban – nagyjából ennyi idejük van ugyanis a koncepció elfogadásáig – nagyon keményen dolgoznak majd azért, hogy a röplabda, mely a londoni olimpián az egyik legnézettebb sportág volt, hatodikként bekerüljön a társaságiadó-kedvezményekre, az úgynevezett TAO-pénzekre számító látványsportágak sorába, vagyis a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik