Sport

Contador újabb hegyi kudarca

contador (alberto contador, )
contador (alberto contador, )

A spanyol kerékpáros körverseny 15., újabb nehéz hegyi szakaszát a spanyol Antonio Piedra nyerte, az összetettben továbbra is Joaquim Rodriguez vezet.

A Vuelta 15., La Robla és Lagos de Covadonga közötti, 186,5 km-es szakasza újabb komoly megpróbáltatásokat okozott a spanyol kerékpáros körverseny idei sok emelkedője miatt már amúgy is megtépázott mezőnynek.

Talán ezért is lehetett, hogy egy masszív szökevénycsoport majdnem negyedórás előnnyel kezdhette meg az utolsó hegyet. A főmezőnyt nem érdekelte különösebben az összetettbeli élmenőkre nem veszélyes bringások akciója.

Ennek megfelelően a szökevények közül került ki a szakaszgyőztes, méghozzá egy spanyol kiscsapat, a Caja Rural hazai bringása, Antonio Piedra, aki az utolsó emelkedőn faképnél hagyta a többieket, és magabiztosan lett első.

A főmezőny szintén szétszóródott az utolsó hegyen, a piros trikós Joaquim Rodriguez sorra visszaverte Alberto Contador szinte állandó támadásait, Alejandro Valverde is tartotta velük a mászás iramát.

Az esélyesek végül együtt értek be, egyedül a brit Chris Froome maradt le, akitől Valverde elvette a harmadik helyet.

Eredmény – Vuelta, 15. szakasz (La Robla-Lagos de Covadonga, 186,5 km)

1. Antonio Piedra (spanyol, Caja Rural) 5:01.23 óra
2. Ruben Perez Moreno (spanyol, Euskaltel) 2:02 perc hátrány
3. Lloyd Mondory (francia, AG2R) 2:02 p h.

Összetett:
1. Joaquim Rodriguez (spanyol, Katyusa) 53:06.33 óra
2. Alberto Contador (spanyol, Saxo) 22 mp h.
3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 1:41 perc h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik