Sport

Nincs magyar hosszútávúszó világcsúcs

A kedvezőtlen tengeráramlatok miatt nem sikerült elérnie célját Mányoki Attilának, aki szerette volna megdönteni a segítség nélküli non-stop úszás 108 kilométeres világrekordját.

A csúcskísérlet hivatalos helyszíne a görögországi Messini-öbölben, a kalamatai Poszeidon Klubnál volt, ahol pénteken startolt el a 39 éves magyar sportember. Szombaton elmondta, hogy az időjárás kedvező volt, kellemes vízhőmérséklet és enyhe légmozgás jellemezte a napot, és egy GPS-szel felszerelt kísérő és mentőhajó biztosította az útját.

“A hajnali startot követően jól haladtunk és kevesebb mint 9 óra alatt elértem az első ellenőrző pontot. Ekkor valamivel több, mint 32 km-t úsztam – számolt be a részletekről. – Néhány kilométerrel az első ellenőrzési pont elhagyása után egy nagyon erős áramlattal kerültem szembe, s 8 óra 45 perc küzdelem árán tudtam elérni az első szakasz felét! Nagyon sok energiámat felemésztette ez a szakasz. A második ellenőrző ponthoz érkezve közölték, hogy az erős áramlat továbbra is megvan, és az utolsó 25 km-es távot ellensodrásban kellene teljesíteni.”

Mányoki Attila arra az elhatározásra jutott, hogy 22 óra, 65 kilométernyi úszás után feladja a küzdelmet.
“Sajnos a délutáni áramlat rengeteget kivett belőlem és nem éreztem magamban annyi erőt, hogy 85 km megtétele után ismét egy ilyen erős áramlattal szembe úszva teljesítsem a távot. A fáradtságot és az ilyenkor szokásos kisebb égési sebeket leszámítva minden rendben velem” – nyilatkozott a sportember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik