A szerb támadó Kaposváron hívta fel magára a figyelmet – nem véletlenül, hiszen tavaly ősszel 13 meccsen 11 találatot ért el. Ezután az idei év elején, a téli szünetben került Fehérvárra. A piros-kékeknél ötször lépett pályára bajnoki mérkőzésen, ezeken két gól fűződik a nevéhez. Ezen kívül eredményes volt a Magyar Kupában és a Ligakupában is. A játékos több lehetőségre vágyott, ezért kérte menedzserét, hogy az idei szezonra „szerezzen” neki csapatot. Hétfőn este aztán a Ferencváros és Videoton FC vezetői mindenben megállapodtak egymással, így eldőlt, hogy a 2012-13-as szezonban Milan Peric az FTC csapatában játszik.
- 13:42 Összefüggést találtak az ingázás és a mentális betegségek között
- 13:20 A minisztereknek sem jár akkora kiváltság, mint amit a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke kaphat
- 12:55 Bochkor Gáborék is elbúcsúztak Vadon Janitól
- 12:41 Tizenegy hungarikum kapott tanúsító védjegyet
- 12:37 Egy szlovák nő elhagyott ezer eurót egy karácsonyi vásárban, aztán pár nappal később csoda történt
- 12:23 Milliós kártérítést követel a „Floridai Joker”, akinek az engedélye nélkül használták fel a „képmását” a GTA VI előzetesében
- 12:21 Beáznak a 3-as metró frissen felújított állomásai
- 12:19 Politikai vitát akar az eutanáziáról az ellenzék
- 12:17 Rtl.hu: Nem kell többé miniszterelnöki aláírás ahhoz, hogy bónuszt kapjanak a kormányzati szervek dolgozói
- 12:16 Idén is az új iPhone-ok érdekelték leginkább a magyarokat
- 12:13 „Egész meccsen a feleségével cukkoltam, ő meg teljesen szétesett” – a nemrég visszavonult focista elárulta, mit bánt meg leginkább
- 12:11 Így működtek a budapesti metróalagutakban a kilencvenes években feltűnt mozgó reklámok
- 12:09 Tizenegy fő ellen emeltek vádat a Szcientológiai Egyházhoz köthető adócsalás ügyében
- 12:00 Vadon Jani: Hiszek abban, hogy a Balázsék nélkülem, adott esetben mással ugyanúgy sikeres tud lenni
- 11:31 „Ki fog derülni, ki mond igazat” – egymásnak esett a Farm VIP két játékosa a Mokkában
- 11:18 Bödőcs Tibor: Anyám szokta fejemre olvasni a rólam írt kommenteket
- 07:11 Zelenszkij: Európai ügyekről tárgyaltunk Orbánnal
- 10:16 Megvásárolhatatlan állampapírokat kínálnak az új Webkincstárban és Mobilkincstárban
- 09:03 Sztárban Sztár leszek!: a zsűri szájtátva figyelte, ahogy Nagy Alexa még a vizes jelenetet is újraalkotta a Flashdance betétdalát énekelve
- 11:02 Infláció: olyan dolgok ára szállt el rekordszintre, amelyeké eddig még nem
- 08:36 „Egy emberi élet létrehozása sok áldozatot követel” – mondja a fiatal nő, aki csak akkor vállalna gyereket, ha évi 110 milliót kapna a férjétől
- 06:38 Győztest avattak a Sztárban Sztár leszek!-ben
- 07:18 Tóth Gabi a végzet és az elkerülhetetlen sors istennőjét idézte meg ruhájával
- 12:00 Vadon Jani: Hiszek abban, hogy a Balázsék nélkülem, adott esetben mással ugyanúgy sikeres tud lenni
- 06:09 Sűrű köd és ónos eső miatt adták ki a hétfői veszélyjelzéseket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!