Sport

Az U20-as női kosárlabda-válogatott újra az elitben

A Farkas Sándor irányította magyar lányok már biztosan feljutó pozícióban zárják a B divíziós Európa-bajnokságot Csehországban.

Minden apró siker ráfér a magyar kosárlabdára, főleg utánpótlás szinten, és a női U20-as válogatott most nagy bravúrt hajtott végre a csehországi tornán.

A mieink gyors egymásutánban hét meccset játszottak, és a vasárnapi utolsó, belgák elleni találkozótól függetlenül feljutnak az A divízióba, ahol a magyar női kosárlabda helye van.

A mieinket az a Farkas Sándor vezette, aki legutóbb a Ferencváros női csapatánál dolgozott, ősztől pedig az egyik pécsi klubot irányítja majd. A magyar lányok az első meccsen hat ponttal verték Izraelt, a másodikon 1 ponttal a házigazda cseheket.

A bolgárokat egy nagyon kosárszegény meccsen 41-38-ra vertük, majd a románokat nagy fölénnyel 73-51-re. A mieink ellenállhatatlanul játszottak, hiszen az 5. meccsen Svájcot is kipipálták.

Az első vereséget a németektől szenvedte el a csapat, 76-71-re kaptunk ki, majd következtek a hibátlan görögök, akiktől egyetlen ponttal maradtunk alul, de a körbeverések miatt szombat estére kiderült, mindenképpen az első három hely valamelyikén végez a magyar válogatott, azaz feljut az A csoportba.

Végül aztán a vasárnapi találkozón már örömittasan játszottak a magyar lányok, és meg is verték a belgákat. A görögök és a németek is örülhetnek, ők is A csoportosak lesznek.

Eredmények – női U20-as kosárlabda-Eb, B divízió
1. forduló: Magyarország-Izrael 70-64
2. forduló: Magyarország-Csehország 56-55
3. forduló: Magyarország-Bulgária 41-38
4. forduló: Magyarország-Románia 73-51
5. forduló: Magyarország-Svájc 59-47
6. forduló: Magyarország-Németország 71-76
7. forduló: Magyarország-Görögország 61-62
8. forduló: Magyarország-Belgium 56-41

Ajánlott videó

Olvasói sztorik