Sport

Sírni a dobogó tetején szabad

Kozák Danuta (kozák danuta, )
Kozák Danuta (kozák danuta, )

Fantasztikus győzelmet aratott K-1 500 méteren és a női négyes tagjaként is, és szemvillanás alatt Magyarország kedvencévé vált Kozák Danuta.

Kezdjük egy szentimentalista gondolattal: jól állnak önnek a könnyek.

Ha örömömben sírok, akkor mindenképpen – mondja Kozák Danuta. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire meghatódom, de egyszer megfogadtam, sírni csak az olimpiai dobogó tetején fogok. Kétszer is sikerült, szerencsére.

Melyik aranyérem a kedvesebb?

Nincs kedvesebb. Mindkettőnek nagyon örülök. A négyes igazi csapatöröm, a lányokkal megélni egy ekkora sikert különleges boldogság. Az egyéni aranyat pedig nem kell ecsetelnem. Szerintem minden versenyző nagy álma ez a pillanat.

Akkor azt kérdezem, melyik volt nehezebb?

Így utólag azt mondom, egyik sem volt fogcsikorgatóan nehéz. Azt hiszem, mindkét döntőt tökéletes pályával nyertük, nyertem meg. A négyessel a rajtunk volt az, amivel megalapoztuk ezt a győzelmet. Rengeteget gyakoroltuk Szolnokon a rajtot, és igazából az ellenfeleink nem tudtak mit kezdeni vele. Az egyes során pedig tényleg nagyon összeszedett voltam, pedig a döntő előtt nem volt felhőtlen éjszakám. A négyes sikere után hajnalban felébredtem, és még kavarogtam bennem a képek a győzelmünkről és az előttem álló feladatról.

Az egyes döntőben az ukrán Inna Oszipenko-Radomszka tartotta önnel a lépést. Egyszer azt mondta, nem fél tőle, hiszen kiismerte már.

Most sem féltem tőle, bár az igazat megvallva nem láttam őt, hogy hol áll a versenyben. Én egyszerűen csak tettem a dolgomat a fináléban, próbáltam tartani magamat az előre megbeszélt taktikához.

Mi volt az?

Hogy a szokásosnál előbb nyissam meg a hajrámat. Azt is tettem, és ez egyértelműen bejött.

Mi volt az első gondolata?

Hogy végre sikerült! Aztán pedig sodortak az események, egy-egy kép villan be, gratulációk, ölelések, a dobogó teteje, a szurkolók hangja és persze az, amikor sírva-nevetve a családommal beszéltem telefonon.

Milyen az élet kétszeres olimpiai bajnokként?

Egyelőre elég nyüzsgős, zajos, hiszen sok felkérésnek, interjúnak kell megfelelni, bár szerintem hamarosan lecseng ez a londoni őrület is.

Pihenni mikor tud?

Azért nem kell félteni, arra is jut idő. Örülök, hogy most jó sok idő jut a barátomra és a családomra.

És Csipes Ferencnél mikor kell jelentkezniük?

Feri nagyon rendes volt. Az olimpia után csak annyit mondott: januárig senkit sem akar látni a vízitelepen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik