Sport

Nagy zakó vagy szoros meccs – bármi lehet

ratgeber-laszlo(960x640)(3).jpg (rátgéber lászló, )
ratgeber-laszlo(960x640)(3).jpg (rátgéber lászló, )

Harmadik Európa-bajnoki selejtező mérkőzésére készül a férfi-kosárlabdaválogatott. Pénteken este Eszéken Horvátország az ellenfél.

A horvát kosárlabda nyomokban emlékeztet a dicső jugoszláv korszakra. Az ország 1992 óta tagja a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnek (FIBA) és rögtön abban az évben érte el története legnagyobb sikerét is – bár az még inkább tekinthető a jugoszláv kosárlabda sikerének. Az akkor már több NBA vagy NBA-val kacérkodó játékost soraiban tudó aktuális világbajnok horvát csapat Drazen Petrovic – 1993-ban autóbalesetben halt meg – vezetésével az USA Dream Team ellen játszott olimpiai döntőt Barcelonában. Mondjuk kikaptak, de a kezdő ötös tagjaként ott volt akkor még a ma már legendának számító Toni Kukoc, Dino Radja is.

A horvát kosárlabda az elmúlt évtízedben jelentős hanyatlásnak indult.A dicső korszakra a maiak közül leginkább az irányító Roko-Leni Ukic (Panathinaikosz, 196 cm) és a dobóhátvéd Bojan Bogdanovic (Fenerbache, 203 cm) emlékeztet, ennek ellenére azért a horvát csapat a találkozó egyértelmű esélyese. Ahogy Rátgéber László szövetségi kapitány fogalmazott a csapat indulása előtt: „A két játékos egymaga ér annyit, mint nálunk az egész csapat, így nagy meglepetés lenne, ha nyerni tudnánk.” Ez azért mindenképpen beszédes…

Hogy mégis miben reménykedhetünk pénteken este 20 órától Eszéken? A horvát csapat hibátlanul áll eddig a csoportban. Az ötös leggyengébb tagjának vélt Ciprust 93-38-ra lealázta, míg Ukrajnát Kijevben a hosszbbítás utolsó pillanataiban eleresztett három pontossal egyetlen ponttal 80-79-re verték. Talán ez utóbbi eredmény csillant fel némi sanszot, hiszen Hangáék lényegében maguknak, pontosabban az utolsó háromperces rövidzárlatnak  – 66-69-re még mi vezettünk – köszönhették, hogy végül 77-71 arányban vesztesként hagyták el az ukránok ellen a pályát. No és sérülését követően a magyar válogatott egyik húzóembere, Obie Trotter is egyre jobb formát mutat, az osztrákok legyőzésében (81-75) már javuló játékkal és 11 ponttal vette ki a részét.

Szögezzük le azonban, a 2013-as szlovéniai Európa-bajnokságra való kijutáshoz nem a csoportfavoritnak számító horvátokat kell elsősorban legyőzni. „Ha egy gramm esélyünk is lesz, mindent megpróbálunk a horvátok ellen. De ettől a mérkőzéstől függetlenül is van esélyünk a kijutásra. Négy nyerhető meccsünk van még, ebből hármat kell behúzni. A jövő hétfői ciprusi, majd az azt követő csütörtöki ukránok ellenit pécsi találkozót mindenképp” – adott útmutatást az Európa-bajnoki kijutási esélyeket illetően a kapitány. Mi is ebben bízunk.

A csoport állása

1. Ukrajna 3 mérkőzés 2 győzelem 1 vereség 5 pont
2. Horvátország 2-2-0, 4 pont
3. Ausztria 3-1-2, 4 pont
4. Magyarország 2-1-1, 3 pont
5. Ciprus 2-0-2, 2 pont

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik