Sport

Új piros trikós a Vueltán

Az ausztrál Simon Clarke nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny negyedik, keddi szakaszát, összetettben pedig a hazai közönség előtt szereplő Joaquin Rodriguez átvette a vezetést.

A keddi etapon egy 155,4 kilométeres szakasz várt a mezőnyre: a nap legfontosabb eseménye az volt, hogy a hétfői hegyi szakaszt megnyerő, és az éllovassá előlépő Alejandro Valverde bukott, így a piros felsőt át kellett adnia honfitársának, a Katyusa kerekesének, Joaquin Rodrigueznek, ráadásul Velverdét még heten megelőzik, hiszen csak a kilencedik pozícióból várhatja a folytatást, több mint fél másodperces hátrányból.

A keddi napot egyébként épphogy megnyerte Simon Clarke, hiszen két másodperces előnnyel ért célba a német Tony Martin előtt, míg a harmadik helyre a kazah Asszan Bazajev hozta be bringáját.

Szerdán a Logronóban sorra kerülő 172 kilométeres szakasz vár a mezőnyre.

Eredmény – Vuelta, 4. szakasz, Barakaldo-Valdezcaray, 155,4 km:
1. Simon Clarke (ausztrál, Orica Greenedge) 4:30:26 óra
2. Tony Martin (német, Omega Pharma-Quickstep) 2 mp hátrány
3. Asszan Bazajev (kazah, Astana) 22 mp hátrány

Az összetettben:
1. Joaquin Rodriguez (spanyol, Katyusa) 13:18:45 ó
2. Chris Froome (brit, Sky) 1 mp hátrány
3. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 5 mp hátrány

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik