Sport

Berki brit ellenfele szerint őt illeti az arany

smith, berki (smith, berki, )
smith, berki (smith, berki, )

A brit Louis Smith szerint rossz a pontszámítási rendszer, és nem Berki Krisztiánt, hanem őt illeti a lólengés londoni olimpiai aranya.

A brit Louis Smith nemcsak a lovon, de azon kívül is mindent megtett azért, illetve még most is azon mesterkedik, hogy valahogy megszerezze a Berki Krisztián által megnyert olimpiai aranyérmet.

A szigetországi tornász már a lólengés olimpiai döntője előtt próbált nyomást helyezni a pontozókra, már a finálé előtt azt nyilatkozta úton-útfélen, hogy neki kell lennie az olimpiai bajnoknak.

A pontozók nem Smith forgatókönvye alapján dolgoztak, Berki Krisztiánnak ítélték az olimpiai aranyat. A két tornász egyformán 16.066 pontot kapott, Berki gyakorlata anyagerősségben némileg gyengébb volt brit riválisánál, azonban a kivitelezésben jobb volt vetélytársánál, így ő lett az olimpiai bajnok. A magyar tornásznak első dolga volt, hogy odamenjen legyőzött ellenfeléhez, és gratuláljon neki.

Smith-nek először általánosságban támadt egy ötlete, miszerint minden brit érmes kapjon olyan emlékművet, mint amilyen az elhíresült Rocky Balboa-szobor  Philadelphiában.

Igazából azonban még most sem tett le az olimpiai aranyról. A brit médiának Smith le is vezetteel is mondta, miért ő érdemli az ötkarikás bajnoki címet.

Louis Smith: “Nekem kellett volna kapnom az aranyat”

“Szerintem én érdemeltem aranyat, Berki pedig ezüstöt. Az én gyakorlatom volt a nehezebb, én kockáztattam többet, engem kellett volna győztesnek kihozni. A pontozás utolsó módosításával arra ösztönözték a tornászokat, hogy nehezebb, látványosabb gyakorlatokat dolgozzanak ki.

Az nem igazság, hogy ezért még engem büntettek. Úgy gondolom, hogy újra meg kéne vizsgálni a döntést, és akkor remélem, megkapom az aranyat” – vezette le egyoldalú logikával Smith, hogy miért neki kéne kapnia az ötkarikás bajnoki címet.


Amit köztünk szólva nem az összeállított gyakorlat nehézségéért, hanem annak lehető legjobb bemutatásáért ítéltek oda, hiszen nem elég a nehéz elemek sorozata, azt megfelelő módon kell prezentálni. Berki tornászott jobban, ezért lett ő az olimpiai bajnok a hazai pálya előnyét bőszen kihasználni próbáló brit előtt.

Idehaza csak mosolyognak Smith próbálkozásán

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára a Sport24-nek nyilatkozva elmondta, nem veszi komolyan a brit tornász ötletét, amivel szerinte csak önmagának árt.

“Előrebocsájtom, furcsa ez a hír, hiszen az összes brit gratulált nekünk a döntő után, ők mondták, hogy Krisztián megérdemelte a győzelmet.

Ami a pontozást illeti, hiába van valakinek nehezebb gyakorlata, ha abban vannak tartáshibák. Krisztián gyakorlata szebb volt, Smith-nek többször nem volt teljesen nyújtva a teste, ami egyrészt nem annyira elegáns, másrészt megkönnyíti a gyakorlatokok végrehajtását.

Azon kívül, hogy a brit elveszti a szimpátiáját, nincs esélye az újrapontozásra, több ok miatt. Először is a gyakorlata, illetve a pontozás után egy perccel be kellett volna jelenteni az óvást, másrészt utána négy perc van benyújtani azt.

Arról nem is beszélve, hogy a kivitelezési pontszámot nem lehet vitatni, csak a gyakorlat nehézségi fokát, illetve az ellenfél pontjait sem lehet megkérdőjelezni. Mindezek alapján Louis Smith csak a renoméját veszítheti el a tornasportban, mást nem remélhet ettől a megmosolyogtató próbálkozástól”.

A 23 éves Smith szerint ez volt az utolsó esélye az olimpiai bajnokságra, hiszen nem valószínű, hogy indulni fog négy év múlva Rióban. Ebben is példát vehetne Berkiről, aki 27 évesen ért a csúcsra – ennyi lenne a nagy egójú brit is 2016-ban.

A londoni lólengő-döntő összefoglalója:

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik