Sport

Bajnokverő hangulat a Jaguároknál

justin blackmon (justin blackmon, )
justin blackmon (justin blackmon, )

Igaz, az amerikaifutball-bajnokság még csak az előszezonnál tart, ám a Jacksonville Jaguars már bőven okozott meglepetéseket.

A liga talán egyik leggyengébb csapatának a Jacksonville Jaguarst tartották a szezonkezdetig a szurkolók, a szakvezetők, a tévés szakkomentátorok, egyszóval mindenki. Azonban a remek igazolásoknak köszönhetően úgy tűnik, a Jaguárokkal mégis számolni kell majd a szeptemberben kezdődő idényben.

Persze tudjuk, az előszezonban még senki sem nyújt 100 százalékot, ráadásul a csapatok többnyire a tartalékokat játszatják, de azért mégiscsak ez az idény első erőfelmérője.

A nyitóhéten a Blaine Gabbert vezette Jacksonville – a másodéves irányító rengeteget fejlődött a nyári szünetben – a regnáló bajnok New York Giantsszel találkozott, és meglepetésre a Jaguárok 32-31-re megverték Eli Manningéket.

Akkor Gabbert keveset játszott, és nem volt a pályán az 1/5, vagyis a draft ötödik választottja, Justin Blackmon, mint ahogy a szerződésével bajlódó kiváló futó, Maurice Jones-Drew sem.

Most azonban már az irányító is szinte végigjátszotta a találkozót, csakúgy mint Blackmon: ketten összehoztak egy touchdownt, és számos szép játékot. Gabbert ezen kívül kioszott mégegy hatpontos passzt, csakúgy mint cseréje, Jordan Palmer. A másik oldalon az NFL egyik legjobb kezű quarterbackje, Drew Brees 13 passzból tízszer talált célt: eredménye 1 TD és 133 yard.

A Jacksonville Jaguars az előszezon hátralévő két összecsapásán a Baltimore Ravensszel és az Atlanta Falconsszal találkozik majd.

Eredmények – NFL, előszezon, 2. hét
New Orleans Saints – Jacksonville Jaguars 24-27
Arizona Cardinals – Oakland Raiders 31-27
Minnesota Vikings – Buffalo Bills 36-14
Carolina Panthers – Miami Dolphins 23-17
Baltimore Ravens – Detroit Lions 12-27
Tampa Bay Buccaneers – Tennessee Titans 7-30
Green Bay Packers – Cleveland Browns 10-35
Atlanta Falcons – Cincinnati Bengals 19-24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik