Sport

Holland mester a Factum élén

A debreceni férfi-kosárlabdaválogatottnál edzőváltásra került sor: Raúl Jimenez helyét a holland Michael Schuurs vette át.

Debrecenben a Factum megkezdte a felkészülést a következő, 2012-2013-as idényre, ám a játékosok és a trénerek oldalán is történtek változások a holtszezonban.

A játékoskeretet illetően négy új szerzemény csatlakozott a Factumhoz: az amerikai center Sean Carter, a szerb-magyar irányító, Mladenovic Dejan, az erőcsatár Cseh György és az irányító-hátvéd Helmeczi András.

A szakmai stábból pedig az előző szezonban vezetőedzői posztot betöltő Raúl Jimenez távozott a klubtól. Helyére a debreceniek leigazolták a holland Michael Schuurst. A 35 éves tréner a Matrixx Magixx együttesével a holland bajnokság előző kiírásában a negyedik helyen végzett.

A Factum csapatához a tervek szerint augusztus 20-án érkezik meg Schuurs, akinek az egyik segítője az a Shirian Ali lesz, aki előzőleg is a cívisvárosiaknál dolgozott, ám most az iráni labdarúgó-válogatott felkészülését segíti.

A másik segédedző a 28 éves, amerikai Jason Okrzesik a Joy of The Game kosárlabda-akadémia szakmai igazgatója volt legutóbb, előtte pedig az NBA-ben szereplő Milwaukee Bucks szakmai stábjában dolgozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik