Sport

Mernek nagyot álmodni a Fradinál

jégkorong (jégkorong, )
jégkorong (jégkorong, )

Átalakult kerettel készül a MOL Liga szeptemberi rajtjára az FTC jégkorongcsapata, amely a jövőben Ferencváros-ESMTK néven szerepel majd. A hosszútávú cél az osztrák hokiligában való szereplés.

Almássy Kornél, szakosztály elnök a névváltoztatást azzal indokolta a hétfői sajtótájékoztatón, hogy az együttes évek óta Pesterzsébeten játszik, s azt szeretnék elérni, hogy a kerület lakosai jobban magukénak érezzék a gárdát, ezáltal nagyobb közönség látogasson ki a hazai összecsapásokra. Hozzátette, hogy a klub mezszíne és címere természetesen nem változik a stratégiai megállapodás következtében.

A sportvezető a kerettel kapcsolatban arról számolt be, hogy az előző idényben a liga legjobb védőjének választott finn Juhumatti Hietamaki a Brassóhoz igazolt, mert nem tudtak versenyezni a romániai együttes ajánlatával, továbbá az A csoportos vb-n is szerepelt Jánosi Csaba és Székely-Mádai László egyaránt visszavonult, mindketten több mint tíz évet töltöttek a FTC-ben.

A sajtóeseményen kiderült: a Ferencváros elsősorban fiatal magyar tehetségekkel próbálta meg pótolni a távozókat, illetve három korábbi játékosának – Gergely Csaba, Hegyi Ádám Zoltán és Szőke Attila – visszacsábításával rutinos jégkorongozók is érkeztek.

Az idegenlégiósok közül meghosszabbította szerződését a kapus Jozef Racko, a hátvéd Pavol Hrajnoha és Linus Schellin, továbbá a klub megszerezte Garip Salijit, aki az elmúlt idényt Nyitrán töltötte. Ezen kívül még egy hátvédet szeretne igazolni a csapat.

Almássy kijelentette, hosszú távon az a célja a klubnak, hogy ha lesz második magyar csapat az osztrák EBEL-ligában, akkor az az FTC legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik