Sport

Az olimpia számokban – kicsit másként

olimpia (olimpia)
olimpia (olimpia)

Kíváncsi hány világcsúcs dőlt meg? Hogy mennyibe kerül Usain Bolt vagy éppen Cseh László ágya? Az alábbi írásunkból kiderül.

A londoni játékok két hete alatt 28 világrekord dőlt meg, közülük kilenc úszásban, hat a kerékpáros versenyszámokban és ugyanennyi súlyemelésben. Pekingben 43, a 2004-es athéni olimpián 31 új világcsúcs született.

Ha az aranyérmek számát nézzük, a magyar csapatban majd minden 20. olimpikonra jutott egy első hely. A könnyebb megítélhetőség kedvéért, a kínaiaknál minden 11., az amerikaiaknál minden 13. és a briteknél minden 21. olimpikon ért fel a dobogó tetejére.

A statisztikusok persze minden szempontból utánajártak az olimpia legjeinek. A leghosszabb vezetéknevű olimpikon – az angol átírás alapján – Saeid Mohammadpourkarkaragh iráni súlyemelő volt, aki a 94 kilogrammos súlycsoportban az 5. helyen végzett. A londoni olimpia legtestesebb versenyzője Ricardo Blas guami cselgáncsozó volt 220 kilót közelítő testsúlyával, amivel egyedül nehezebb, mint a komplett japán tornászlány csapat. A legmagasabb Csao Hszu-csang (Zhaoxu Zhang), a 218 centis kínai kosárlabdázó volt.

Az olimpiai falu bútorait a játékok után meg lehet vásárolni, de a szervezők szándékosan nem árulják el, hogy a vevő kinek a fogasát vagy ágyát vásárolta meg éppen. Az árak nagyon barátiak, egy ágy matrac nélkül 39,99 fontba, azaz mintegy 14 ezer forintba kerül.

Aki inkább az autók szerelmese, annak sem kell csüggednie, mert a BMW áruba bocsájtja azokat az autókat, amikkel a VIP-vendégeket fuvarozták az olimpia során.

A statisztikákból az sem maradhat ki, hogy a kelet-londoni Olimpiai Park óriáskivetítője előtt naponta átlagosan két vőlegényjelölt kérte meg kedvese kezét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik