Sport

Vesztett helyzetből diadalmaskodtak az oroszok

orosz röplabda válogatott (orosz röplabda válogatott)
orosz röplabda válogatott (orosz röplabda válogatott)

Az orosz válogatott nyerte az aranyérmet a londoni olimpia férfi röplabdatornáján, miután öt játszmában legyőzte a világbajnok brazil együttest.

Az elmúlt két olimpia bronzérmese, Oroszország nem kezdett jól az athéni bajnok Brazília ellen, hiszen rögtön az első szettet elveszítették, ráadásul elég simán, 25-19-re.

A második szettben sem erőltette meg magát a dél-amerikai csapat, és így is összejött nekik a 2-0, majd következett az oroszok szempontjából fontos harmadik játszma: a braziloknak 24-23-nál meccslabdájuk volt, így eldönthették volna az aranyérem sorsát, azonban hibáztak, így szépítettek az oroszok, majd belelendültek a játékba.

A negyedik játszmát szoros harcban hozták, majd a mindent eldöntő ötödik szettben elég volt a 15-9-es siker is a végső diadalhoz. A finálénak egyébként volt magyar vonatkozása, hiszen a játékvezető Hóbor Béla volt.

A harmadik helyért kiírt csatában Olaszország 3-1-re megverte Bulgáriát.

Eredmény – férfi röplabdatorna
döntő:
Oroszország-Brazília 3-2 (-19, -20, 27, 22, 9)

bronzmérkőzés:
Olaszország-Bulgária 3-1 (19, -23, 22, 20)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik