Sport

Francia címvédés kéziben, már másodszor

francia kézilabda válogatott (francia kézilabda válogatott)
francia kézilabda válogatott (francia kézilabda válogatott)

Az olimpiai férfi kézilabdatorna döntőjében Franciaország egygólos győzelmet aratott Svédország felett, így zsinórban harmadszor nyerték meg az aranyat.

Daniel Narcisse négy gólt vágott a svédeknek (Fotó: AFP)

Athén és Peking végső győztese, a francia csapat, mely négy győzelemmel és egy vereséggel jutott tovább a negyeddöntőbe, előbb a spanyolokat búcsúztatta, majd a legjobb négy között a horvátokat kapták el. A svédek, akik elképesztő statisztikát tudhatnak magukénak, ugyanis negyedszer bukták el a döntőt, előbb a dánokat majd minket intéztek el.

Körülbelül 16 percig tűnt úgy a fináléban, hogy az északiaknak van keresnivalójuk, ugyanis akkor még vezettek 6-5-re. Onnatól kezdve viszont beindult a francia henger, fordítottak 8-7-re, majd a szünetetre 10-8-as előnnyel mentek. A fordulás után hol közelebb engedték magukhoz a gallok Svédországot, hol megléptek tőlük, de szinte állandó volt a kétgólos vezetésük.

A hajrában is tartották a különbséget, így végül 22-21-re nyertek, és 2004 valamint 2008 után 2012-ben is olimpiai bajnokok lettek.

A bronzmérkőzésen a férfikéziseink a horvátokkal csaptak össze, azonban gyenge védekezésünk miatt nem sikerült fellépnünk a dobogó legalsó fokára.

Eredmény – férfi kézilabdatorna, döntő
Franciaország – Svédország 23-22 (10-8)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik