Sport

Mexikói arany a futballtornán, a brazilok szomorkodhatnak

mexikó-brazília (mexikó, brazília, )
mexikó-brazília (mexikó, brazília, )

Az olimpia favoritja, a brazil labdarúgó-válogatott nem tudta megnyerni a finálét, mivel Mexikó 2-1-re a Selecao hibáit kihasználva.

Szép, napsütéses idő fogadta a két nemzeti csapatot a Wembleyben, vagyis igazi futballidő volt Londonban. Azt már pénteken megtudhattuk, hogy Dél-Korea nyerte a torna bronzérmét, miután legyőzték Japánt. Az aranyérem sorsa viszont egy sokkal izgalmasabb, rendkívül változatos találkozón dőlt el.

Nem sokszor fordul elő, hogy a mérkőzés összefoglalóját a kezdőrúgással kell indítanunk, ám most kénytelenek vagyunk, hiszen 28 másodperc kellett csak Oribe Peraltának, hogy betaláljon a brazil kapuba. Persze ehhez kellett az is, hogy a dél-amerikaiak ügyetlenkedjenek hátul, és szinte odapasszolják a labdát Aquinónak, aki okosan készítette le a játékszert társának.

A korán bekapott gól megfogta a sárga-kékeket, akik nem is igazán találták a mexikói védelem ellenszerét, ezért többnyire átlövésekkel próbálkoztak. Mano Menezes kétségbeesését jól mutatja, hogy már a 32. percben pályára küldte legjobb támadóját, Hulkot, aki legalább meg tudta zavarni néha a zöld-pirosakat.

A szünet után is a Porto csatára volt veszélyes szabadrúgásból, majd Neymar is egyre többször villant meg: egy alkalommal például három mexikóit ültetett be a hintába egy csellel, de a gólhoz ez is kevés volt.

Aztán majdnem meleg lett a pite Marcelóéknak, hiszen Marco Fabian egy rossz felszabadító lövés után egyedül vihette kapura a labdát, majd miután Gabirel mellett elvitte, háttal, ollózva húzta rá a játékszert, ami a felső lécről vágódott ki.

Amikor már mindent egy lapra feltettek a brazilok, akkor érkezett a második bekapott gól: Fabian pontrúgása teljesen egyedül találta meg Peraltát, aki védhetetlenül stukkolt a hálóba.

A hajrában kapkodtak a sárga-kékek, de Hulk mégis begyötört egy gólt: a védőket lefutva a tizenhatoson belülről lőtte ki a jobb alsót a 91. percben, sőt, az utolsó utáni pillanatban Oscar négy méterről fejelhetett, de nem találta el a kaput, így elmaradt az egalizálás, vagyis Mexikó története során először nyerte meg az olimpiai focitornát.

Eredmény – olimpiai focitorna, férfiak, döntő
Brazília – Mexikó 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Hulk (92.) illetve Peralta (1., 75.)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik