Sport

Az ötödik helyért játszhatunk a spanyolokkal

madaras norbert (madaras norbert)
madaras norbert (madaras norbert)

Férfivízilabda-válogatottunk Ausztrália legyőzésével a spanyolok ellen játszhat az olimpia ötödik helyéért.

Ebben reménykedtünk. Hogy pólósaink felülemelkednek a kudarcon, mert valljuk be, ők is annak élték meg az olaszok elleni vereséget, és ha más nem, legalább az ötödik helyért még harcban lehetünk. De ehhez az kellett, hogy a helyosztók első meccsén Ausztrália legjobbjait elintézzük, és a Kemény-legények teljesítették is az elvárt feladatot.

Pedig a zöld-sárgák szerezték meg a vezetést, ám megráztuk magunkat és gyorsan bevágtunk négyet Clark kapujába. Ekkor úgy tűnt, sima meccs lesz, ám a második negyed kezdete nem ezt mutatta: egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték az ausztrálok, de Biros Péter kettős emberelőnyben egalizált a félidőre. Érdekes adat, hogy míg az első játékrészt mi vittük el 4-2-re, addig a másodikat az ausztrálok ugyanilyen arányban.

A harmadik etap ismét újfajta játékot hozott: fegyelmezett védekezés mellett sok hiba a támadójátékban, így nem lepődhettünk meg, hogy mindössze egyetlenegy találat született, Hosnyánszky révén.

Így 7-6-os vezetéssel fordultunk az utolsó negyedbe. Ott azonban az ausztrálok megindították a hajrát és fordtottak 8-7-re, míg nekünk nem tulzás, semmi sem jött össze: eladott labdák, pontatlan lövések, elpuskázott emberelőnyök jellemezték a játékunkat. Aztán Kemény Dénes időt kért, és helyrerakta a fejeket.

Innentől nem volt megállás, erőre kaptunk, és ami a legfontosabb, elkezdtek magukban hinni pólósaink, hogy megnyerhetik a meccset, és talán félretették az újabb kudarctól való félelmüket is. A vége 10-9 lett nekünk, vagyis mi játszhatunk majd a spanyolokkal az ötödik helyért, míg az ausztrálok majd az amerikaiakkal a hetedikért.

A szív diadala volt ez, nem a jó játéké, mert azzal adósok maradtunk, miközben rengeteg szakmai hibát követtünk el. A 4-1 után bőven volt esély három gólnál nagyobb különbségre is, ezzel nem éltünk, de amikor az ausztrálok átvették a vezetést, biztos voltam benne, hogy ez a helyzet felébreszti a küzdeni tudást a játékosokban.” – nyilatkozta Kemény Dénes szövetségi kapitány.

“Jó volt a rajt, aztán meg a lelkesedés, a harci tűz is kellett, amikor fordítottak. A lelki állapotunk változó, hol ilyen, hol olyan az olaszoktól elszenvedett vereség után. De magunkért és a szurkolókért is hajtanunk kell két nap múlva, hogy legalább az ötödik hely meglegyen, ami a jelen helyzetben ugye a legtöbb.” – ezek már Biros Péter szavai.

Olimpiai vízilabdatorna, mérkőzés az 5-8. helyért
Magyarország – Ausztrália 10-9 (4-2, 2-4, 1-0, 3-3)
A magyar góldobók:
Madaras 3, Biros 3, Varga 2, Hosnyánszky 2.

A Sport24 élő, szöveges tudósításban számolt be a mérkőzésről.

Vége a meccsnek! 10-9-re nyertünk, és a spanyolokkal játszhatunk az ötödik helyért.

4. NEGYED

8. PERC: Emberelőnyben támadnak az ausztrálok. Hosnyánszkyt szórták ki. Hibáznak az ausztrálok, miénk a labda, és ki is állítanak tőlük egy embert.

7. PERC: Újra egyenlő!!! 9-9 Biros Péter remek találata után! De jó lenne, ha sikerülne mégegyet lőni. Góóóóóóól!!!! 10-9! Madaras Norbert újra!!!

6. PERC: Ezt most csúnyán elnéztük. Teljesen egyedül hagytuk Howdent, ismét náluk az előny.

5. PERC: Whalan kapufát lő, újra próbálkozhatunk. Na végre!!! Varga Dénes ragasztja fel a labdát a bal felsőbe!!! Egyenlítünk, de reméljük ez a gól most lendületet ad a csapatnak.

4. PERC: Cleland révén megint vezetnek az ausztrálok. Már csak 4:55 van vissza és egy komoly holtponton vagyunk (7-8).

3. PERC: Varga Dénes Clark kapus kezébe lőtte a játékszert. A következő helyzetben pedig Biros próbálkozhatott, de leszedték a kezéről a labdát.

2. PERC: Hú mekkora gól…Whalan Nagy Viktor feje fölé helyezte be a labdát, iszonyatos erővel. Kapusunk fel sem tudta emelni a kezét (7-7).

1. PERC: Megkezdődik az utolsó játékrész. Újra az ausztráloké az első támadás joga. Howden kétszer lőtt, mindkétszer a blokkba.

Elég kevés gól született a negyedben, egészen pontosan csak egy, de azt legalább mi lőttük.

3. NEGYED

8. PERC: Most Varga Dénes próbálkozott, de nem ment be, így maradt az egy közte.

7. PERC: Jól védekezünk, ezt mutatja, hogy a negyedben még nem kaptunk gólt. Campbell löketét most például Nagy Viktor hárította.

6. PERC: Emberfórban vagyunk. Kemény Dénes inkább időt kér, hogy átbeszélhessék a taktikát. Ez bejött, Madaras gólja után ismét nálunk az előny! 7-6 ide!

5. PERC: Eddig még nincs gól a negyedben. Sajnos Szívós csavarása után is maradt a 6-6, pedig jó lenne megszerezni a vezetést.

4. PERC: Hárai és McGregor végleg, cserével kiszállt a meccsből verekedés miatt.

3. PERC: Az ausztrál lövés után a blokkról ismét hozzájuk került a labda, ám az ismétlést nem tudták értékesíteni.

2. PERC: Kásás lövését védte kétszer is Clark kapus.

1. PERC: Az ausztráloké az első támadás joga a második félidőben, de jól védekeztünk és Varga Dániel levadászta a labdát.

Véget ért az első félidő, 6-6 az állás. A második negyed nem a miénk volt, sajnos nem jött össze szinte semmi.

2. NEGYED

8. PERC: Bent van ez is… Whalan a gólszerző, ismét az ausztráloknál az előny (5-6). Remek!!! Egyenlítünk, 6-6! Biros Péter nem kegyelmezett az ellenfélnek, akik kettős emberhátrányban védekeztek.

7. PERC: Na végre! Mi is kettős emberelőnyben játszhattunk, ezt pedig Hosnyánszky Norbert használta ki, és az ausztrál kapus kezei között a hálóba bombázott (5-5).

6. PERC: Miller bombájával átveszik az ausztrálok a vezetést, de ne csodálkozzunk, Szívóst és Steinmetzet is kiállították a játékvezetők (4-5).

5. PERC: Nem tudtuk kihasználni a fórt, mivel a blokkba lőttük a játékszert. Ebben a negyedben még nem voltunk eredményesek, az ausztrálok viszont már kétszer is.

4. PERC: Egyelítenek… Miller addig lóbált, hogy csak megtalálta azt a kis rést, ahova még pont befért a labda.

3. PERC: Mi maradt ki… Emberelőnyben Madaras a felső lécet vette célba. Közben kontrát fújnak az ausztrálok ellen, majd ellenünk is.

2. PERC: Campbell irtózatosan nagy kapufát lőtt. Ezt a negyedet jobban kezdte az ellenfél.

1. PERC: Most a miénk labda, mégis az ausztrálok lőnek gólt. McGregor kapta centerben a labdát, majd közelről a kapuba húzta azt. Már 4-3.

Ennyi volt az első negyed. Eddig megnyugtató az előnyünk, és valamivel jobban is játszunk.

1. NEGYED

8. PERC: Biros a blokkba lőtt, újra próbálkozhattunk, majd emberelőnybe kerültünk. Végül Steinmetz kezéből kiszedték a labdát.

7. PERC: Kiss Gergely pattintott mellé. Hú ez most nagy gól… Aaron Younger vette be Nagy kapuját messziről, az ötösön kívülről (4-2).

6. PERC: Nagy megint parádésan hárít. Eddig az ausztrálok nem mutatnak valami sokat, de ne bánkódjunk, ezt a meccset hoznunk kell.

5. PERC: Háraival szabálytalankodtak, ötméterest kapunk. Biros Péter könyörtelenül bevarrta, így már 4-1 nekünk.

4. PERC: Ott a harmadik is!!! Madaras ismét, ezúttal a léc alá küldte a játékszert! Bravó fiúk! Ráadásul Nagy Viktor bravúrral véd, így nem is tudnak felzárkózni az ausztrálok.

3. PERC: Remek megúszás végén Steinmetz Ádám talált be! Fordítottunk 2-1-re! Húúú milyen lövést zúdított mellé McGregor. Nem baj, ez nekünk csak jó.

2. PERC: Madaras próbálkozott, de fölé lőtt. A fordulásból azonban megszerezték a vezetést az ausztrálok, McGregor révén (0-1). Ezaz, egyenítünk. Madaras Norbert emberelőnyben, szép adogatás végén szerez gólt.

1. PERC: Az ausztrálok hozták el a labdát a ráúszásnál, azonban nem tudtak lőni első helyzetükből.

És már az egyik elődöntőnek is vége van: a horvátok jutottak a fináléba, mivel 7-5-re megverték Montenegrót.

A másik helyosztó már véget ért, ott a spanyolok legyőzték az USA-t 8-7-re, így ha az ötödik helyért meccselhetünk, akkor az ibériaiakkal találkozunk majd.

Előzetes: A Kemény-legények történetében ez az olimpia nem a legdicsőségesebb fejezet, ugyanis válogatottunk nem jutott be a torna legjobb négy együttese közé, miután a negyeddöntőben kikaptunk az olaszoktól.

Ami sajnos nem volt meglepő, hiszen az olimpián eddig nem azt a játékot nyújtottuk, amit a háromszoros bajnoktól elvárható lenne. Most azonban, hogy az érem már nem jöhet össze, az ötödik hely megcélzása lehet az elsődleges feladat, ám ehhez előbb túl kell jutnunk Ausztrálián, akik a szerbektől kaptak ki az előző körben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik