Sport

Csak a magyarok örülhetnek?

douchev-janics-natasa(1)(960x640).jpg (douchev-janics natasa, )
douchev-janics-natasa(1)(960x640).jpg (douchev-janics natasa, )

Mind az osztrákok, mind a szerbek ostorozzák sportolóikat és a politikusokat a rossz olimpiai teljesítmény miatt.

Míg a magyarok érmekben és boldogságban úsznak, a térségben lévő országoknál kevésbé nagy az olimpiai lelkesedés. Ausztria szereplése minden várakozást alulmúlt: egyáltalán nem sikerült érmet szerezniük három nappal a záróünnepség előtt. A szerbek pedig Janics Natasa „elvesztése” miatt szomorkodnak.

Milan Janic, Janics Natasa édesapja még Jugoszláviának nyert ezüstérmet 1984-ben Los Angelesben, és kiváló kajakosunk 2000-ben még jugoszláv színekben versenyezett, bár akkor már egy éve Magyarországon edzett. A szerb sportske.net publicisztikája azon kesereg, hogy a klasszis nem nekik, hanem nekünk, magyaroknak lapátolja a fényesebbnél fényesebb érmeket.

A cikk egy másodpercig sem a sportolónőt hibáztatja – sőt, azt sugallja, hogy a szerb döntéshozóknak illene szégyellniük magukat ezért -, aki pályafutása ötödik érmét szerezte csütörtökön, így 3 aranynál és 2 ezüstnél tart. Ráadásul gyarapíthatja még gyűjteményét Londonban. Szombaton is vízre száll a 200 méteres kajakversenyszám egyik esélyeseként. Összehasonlításképp: a szerbek az elmúlt két olimpián szereztek 5 érmet: 2 ezüstöt és 3 bronzot. A szerző szerint a hibás a támogatási politika, a sok sportolóknak tett ígéret, amiket sosem váltottak valóra. Pedig a felkészüléshez pénz kell. Nem garancia a sikeres szerepléshez, de elengedhetetlen feltétele. Felhozza példának Novak Djokovicot is, aki szerinte érthető módon nem fog úgy harcolni az országért, mint amikor egy pénzdíjazásos versenyen indul.

Elgondolkodtató párhuzam, hogy amíg szerinte a fontos sportolók nem kapják meg a megfelelő anyagi támogatást, addig a fociba értelmetlenül sok pénzt öl az ország. A következtetése a legérdekesebb: „Aki nem hoz érmet, annak el se kéne utaznia, csak azért, hogy Londonban sétálgasson.”

Ugyanezen a véleményen van Norbert Darabos, az olimpián eddig csúnyán leszereplő Ausztria sportminisztere is. „Ausztria többet nem támogatja az olimpiai turistákat” – fogalmazott a politikus, nagy változásokat ígérve a sporttámogatások terén. A drasztikus lépéseket a hatalmas csalódottság váltotta ki: szomszédainknak csaknem fél évszázad után újra nem sikerült egyetlen érmet sem szerezniük az ötkarikás játékokon.

Norbert Darabos a Kuriernek vázolt elképzelése szerint úgy kell átalakítaniuk a jogszabályokat, hogy a népszerű, éremszerzésre esélyes sportágaknak nyújtson megfelelő támogatást, nem az összesnek. Az olimpiai turista kifejezéssel azokra a sportolókra utalt, akik gyengén szerepeltek, ugyanakkor áradoztak a londoni játékok remek hangulatáról.

Az osztrák küldöttség 70 versenyzőből állt, akik 21 különböző sportágban bizonyíthattak – volna. Az 1964-es olimpia óta most esett meg újra az a szégyen, hogy érem nélkül kell hazatérniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik