Sport

Nem sikerült a címvédés a Kovács, Janics duónak

24.hu
24.hu

2012. 08. 09. 12:15

A Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakpáros ezüstérmet nyert 500 méteren csütörtökön a londoni olimpián.

A címvédő és 2004-ben is bajnok magyar kettős a mezőnnyel együtt jött el a rajtból, a végül győztes németek már ekkor vezettek. A magyarok igyekeztek felkapaszkodni, a táv közepén egészen közel kerültek legnagyobb riválisukhoz, de az élen haladó egység nem lassult, sőt, a végére még fokozta is a tempót, így nem változott a sorrend.

A Domino Honvéd 31-szeres és a Démász-Szeged 18-szoros világbajnoka közepesen kezdett, a legjobban a németek lőttek ki a rajtból. Féltávhoz érkezve német, magyar, lengyel volt a sorrend, majd a hajrához érve Kovácsék megpróbáltak felzárkózni a vezető egységhez. Néhány pillanatig úgy tűnt, ez sikerül is, de Weberék megindították a hajrát, és ismét elléptek a magyaroktól. Janicsék az utolsó métereken már az ezüstért harcoltak a lengyelekkel, a második hely aztán tisztán meglett.

Csalódott vagyok, hiszen nyerni akartunk, és nem sikerült – mondta a futam után Kovács Katalin. – A németek borzasztóan erősek voltak. Nem mentünk mi sem rossz pályát, de ha edzésen így teljesítünk, akkor visszamegyünk, és még egyszer végigevezzük. Valami miatt nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot. A szerdai négyes sikernek nagyon örültem, feldobott, ezért fáj, hogy most nem győztünk megint. Sajnálom, hogy hiába húztuk végig az utolsó centiméterekig, nem volt elég. Most ennyi volt bennünk.”

Kikaptunk, pedig kieveztük magunkat, de ma ennyi erőnk volt – értékelt a még a 200-as egyesben is érdekelt Douchev-Janics Natasa.A németeknek a nőknél még nem volt aranyuk, szerdán kikaptak tőlünk négyesben, és lehet, hogy most jobban akarták a győzelmet. Nem égett bennünk az a láng, ami szokott. Van még egy versenyem, szeretném bebizonyítani, hogy képes vagyok újból győzni.”

Eredmények:

női K-2 500 m, olimpiai bajnok:
——————————–
Tina Dietze, Franziska Weber (Németország) 1:42.213 perc
2. KOVÁCS KATALIN, DOUCHEV-JANICS NATASA 1:43.278
3. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 1:44.000

A Kovács, Douchev-Janics páros a magyar londoni küldöttség 14. érmét – a negyedik ezüstöt – szerezte.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.